Az édesanyák inkább részmunkaidőben vagy egyéni vállalkozóként dolgoznának
Régebben a nők ugyanarra a munkahelyre mentek vissza, ahonnan szülés előtt elmentek, de ma már ez nem feltétlenül így van. Sokan inkább otthonról végezhető, vagy részmunkaidős állást választanak, vagy egyéni vállalkozásba fognak - írja a HVG.
Magyarországon még egyáltalán nem jellemző, hogy az édesapa marad otthon szülési szabadságon, főleg nem olyan okból, hogy a nő a karrierjét építhesse. Így az édesanyáknak kell újratervezniük, és kitalálni, hogyan végezhetnek majd munkát, hogyan folytathatják a karrierjüket - írja a lap.
A legnehezebb helyzetben azok vannak, akik a szülés előtt vezető pozícióban dolgoztak, mert a kettőt összeegyeztetni szinte lehetetlen. A HVG-nek nyilatkozó 29 éves édesanya korábban egy kozmetikai márka menedzsere volt, majd marketingigazgató lett. A szülés után nem tudott visszatérni, így teljesen új dologba fogott: jelenleg egy pilates stúdiót vezet, és otthonról elvégezhető kisebb marketinges munkákat vállal. Egy mikro cég PR és marketing szakembere lett, de nem bánja, mert így van ideje a gyerekeire, a szakmában maradt, képzeni is tudja magát, valamint nonprofit tevékenységet is végez.
Egy 2015-ös KSH-jelentés szerint a kisgyermekes nők háromnegyede a korábbi munkahelyére tér vissza, de akik nem, azok általában magánvállalkozók lesznek. Vida Ágnes pszichológus, a Gazdagmami.hu kitalálója szerint nagyjából tíz éve figyelhető meg az a trend, hogy az anyák már nem beosztott munkavállalóként akarnak élni, hanem a saját lábukra állva. Szerinte az egyik oka, amiért a nők nehezebben állnak vissza a munkába, hogy általában 3 évet maradnak otthon a gyerekkel, addigra tudásuk elavul. Másrészt még mindig kevés cégnél rugalmas a munkaidő, több részmunkaidős állásra lenne szükség, de jelenleg főleg az informatikában és a vendéglátásban van ilyen.
Azok a nők, akik a szülési szabadság után vagy alatt önálló vállalkozásba kezdenek, általában hobbijukból, érdeklődési körükből merítenek, így lesz például a lisztérzékenységből mindenmentes cukrászda. Vannak, akik az eredeti szakmájukat folytatják, csak már szabadúszóként, akiknek van egy kis kézügyessége, azok kézműves termékeket kezdenek készíteni, eladni.
Fotó: Pixabay
HVG

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?