kapubanner for mobile

Az emberek kétharmada az államra számít nyugdíjügyben

Még mindig az államtól várja a nyugdíjhelyzet megoldását az emberek 77 százaléka. Ez derül ki az OTP Öngondoskodási Indexe szerint.

A felmérésből az is kiolvasható, hogy az emberek ötöde szerint a majdani állami nyugdíj elég lesz az időskori megélhetés biztosítására. Sokan ennek tudatában sem tesznek félre erre a célra.

Aki mégis gondolkodik és lehetősége van valamilyen öngondoskodási formát választani, szerencsés, ha még az év vége előtt megteszi a szükséges lépéseket, ugyanis így a megfelelő megtakarítás kiválasztásával maximálisan kihasználhassák a hosszú távú takarékoskodással járó adókedvezményeket.

A 12. alkalommal elkészített OTP Öngondoskodási Index felmérésében mindössze 20 százalék gondolja azt, hogy a kényelmes és biztonságos nyugdíjas évek megalapozása saját felelősségük lenne. Ez már csak azért is ellentmondásos, mert az állami nyugdíj összegét a megkérdezettek háromnegyede nem tartja elegendőnek a megélhetéshez.

A megtakarítási formákat illetően 10-ből négyen inkább párnacihában szeretik tudni a pénzüket, annak ellenére hogy most már vannak olyan megtakarítási formák, amik könnyen hozzáférhetőek és mégis, a hosszú távú nyugdíj célú takarékoskodást százezres nagyságrendű kedvezményekkel támogatja az állam is.

„Érdemes szem előtt tartani, hogy az 5 év elteltével a számlatulajdonosoknak az év utolsó munkanapjáig - idén december 28-ig - nyilatkozniuk kell arról, ha továbbra is Tartós Befektetési Számlán szeretnék tartania pénzüket. Különösen fontos ez a határidő tehát azoknak, akik 2013-ban kötöttek ilyen befektetést, nekik ugyanis az 5 éves ciklus végeztével nyilatkozat hiányában automatikusan megszűnik TBSZ számlájuk, és a megtakarításuk normál számlára kerül át” - hívja fel a figyelmet Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatója.

Akik még ennél is hosszabb távban gondolkoznak, érdemes megfontolniuk a nyugdíj elő-takarékossági számlát, azaz a NYESZ-t. Ezzel a megtakarítási formával ugyanis hosszú távon kamat-, árfolyam- és nyereségadó mentesen gyarapíthatóak a befektetések, sőt még elő-takarékossági támogatás is igénybe vehető.

A NYESZ-re kapható elő-takarékossági támogatás összege az éves befizetés 20 százaléka, de maximum 100 ezer forint (a nyugdíjkorhatárt 2020 előtt elérők számára maximum 130 ezer forint). Az adójóváírás teljes összege pedig úgy kapható meg, ha minden évben 500 ezer (a 130 ezer forintos elő-takarékossági támogatás kihasználásához 650 ezer) forintot helyez el a tulajdonos a számlánkon.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek