kapubanner for mobile

Az MSZP szerint a Fidesz kormányzása alatt több lett a munkahelyi baleset

Miközben 2002-2011. között a munkahelyi balesetek száma több mint 40 százalékkal csökkent, addig 2011-2017. között több mint 30 százalékkal emelkedett a szerencsétlenül járt munkavállalók száma - írja az MTI.

Gúr Nándor az MSZP-alelnöke, parlamenti képviselő úgy fogalmazott "a Fidesz kormányzása életveszélyessé vált". Kiemelte, a munkahelyi balesetek számának emelkedéséért elsősorban az új munka törvénykönyve tehető felelőssé, ami kiszolgáltatottá tette a munkavállalókat, továbbá szerinte a Fidesz azért is okolható, mert "szétzilálta" a munkahelyek biztonságát védő szervezeteket.

A szocialista politikus azt mondta, miközben "a Fideszt csak az ember nem érdekli", addig az MSZP, kormányra kerülve, minden területen biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá tenné a munkavégzést.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek