Az önéletrajzod rólad szól, nem neked
A CV-kre írt véleményezéseim kapcsán néha érdekes beszélgetések alakulnak ki a hozzám forduló álláskeresőkkel. Az egyik visszatérő téma, hogy az általam javasolt munkatapasztalati leírások a jelöltek szerint túl részletesek. „Hát ez egyértelmű, nem?” „Ha érdekli, majd megkérdezi állásinterjún” „Aki ilyen embert keres, tudhatja”, ”De az úgy olyan béna”, – ilyen érvekkel(?) próbálják védeni az elnagyolt CV-t. Pedig védhetetlen, hiszen amelyik CV nem működik a munkaerőpiacon, az javításra szorul.
Ezekről a helyzetekről kezdő import beszerző önmagam jut eszembe, amikor az volt az egyik feladatom, hogy új termékeket kutassak fel, amit majd áruházak árulnak. Rengeteg gyártó katalógusa landolt nálam a sok újdonsággal, amikor termékeket véleményeztünk, ezeket néztük át. Tapasztalt kollégám javaslatot tett az egyikre, egy szerintem igazán rusnya kis békazöld asztali telefonra, mire „de az ronda!” felkiáltással tiltakoztam. Nem kell, hogy neked tetsszen, nem te fogod megvenni. A vevőknek pedig tetszeni fog, mert nekik ez kell – hogy rikítson, hogy kicsi legyen, hogy egyszerű legyen – hangzott a válasz. Többezer darabot adtunk el belőle.E tanulság a fent említett CV-kre is nagyon igaz: olyannak kell lennie, hogy az olvasónak tetsszen. Az álláskeresők néha szép, designos CV-ket alkotnak, amire büszkék, majd csalódottan tapasztalják, hogy nem jutnak el vele állásinterjúra. Mert hiába szép, ha nem informatív. Amikor leírom, mitől lenne az, az bizony boríthatja a designt. De ilyenkor eldönthetjük: designos CV-t akarunk, vagy állást?
A CV akkor jó, ha jól bemutat téged. Az általánosságokat ezért váltsa fel a konkrétum, például az „ügyfelek kezelése” helyett legyen ott, milyen szegmensben, iparágban voltak ügyfeleid, ott kikkel beszéltél (mely szakmai terület vezetői stb.) Így fogják pontosan tudni, hogy mire számíthatnak tőled, hogyan profitálhatnak a te tapasztalataidból.
A kreatív CV-k lehetnek hatékonyak is, de ahogy már írtam itt, a design nem mehet a hatékonyság rovására. A szükséges infókat meg kell adni, ha béna, ha nem. Nem, egyáltalán nem egyértelmű, mit csinál például egy export vagy HR ügyintéző egy nagy telekom cégnél, le kell írni. Főleg, hogy sejthetően többen is foglalkoztak ott exporttal/HR-rel, így jelöltünk jó eséllyel specializálódott valamire. A jelölt specializációi pedig érdekesek. Az sem egyértelmű, mit csinál egy vezérigazgatói titkárnő: van, ahol döntéselőkészítésben is segít, van ahol az igazgató napirendjét, protokolláris teendőit szervezi inkább, van ahol a cég főtitkárságának vezetőjeként működik, a valós pozíciója operatív vezető. Ennek látszania kell egy CV-ből, tehát le kell írni a legfontosabb napi teendőket, kapcsolatokat. Ha érdekli valami a CV olvasót, és nem találja meg a CV-ben, akkor ott nem lesz állásinterjú, ahol majd megkérdezi. „Aki ilyen embert keres”, vagy tudja, vagy nem, mit kell keresnie, lehet hogy épp a cég egyetlen szakemberét szeretné felvenni a témára. Lásd saját sztorimat az elrontott állásinterjúimról.
Az álláskeresők joggal várják el az empátiát, segítőkészséget a toborzóktól, de bizony nekik is gondolniunk kell a másik oldalra: mit keres a munkáltató? Mit keres a toborzó? Ezeket többnyire leírják/sejtetik az álláshirdetések, így a toborzók, munkáltatók információigényét ki lehet szolgálni, ha akarjuk, oda lehet figyelni arra, mi kellhet nekik. Így lesz a CV-nk olyan, ami alapján állásinterjúra is el lehet jutni.
Jobangel
HR Blog
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek



Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?