kapubanner for mobile

Az outplacement új lehetőségei

Az elbocsátással gyakran együtt jár az értéktelenség, kilátástalanság, reményvesztettség érzése, sokan önmagukat vádolják a kialakult helyzetért, feszültségük, szorongásuk pedig annál nagyobb, minél több ideig tart az álláskeresés. A válság hatásaként egyre több embernek kell számolnia a munkahely elvesztésével, az azonban nem mindegy, hogyan irányítják tovább életüket. Az újrakezdés egyik módja az outplacement lehet, amelynek ma már internet alapú megoldását is egyre többen használják, igaz, főként a fiatalok körében.

Amióta hazánkba is beköszöntött a válság, sokaknak kellett megtapasztalnia, hogy bizony már nemcsak nyugaton, hanem nálunk is bárkit bármikor, egyik napról a másikra elbocsáthatnak. A leépítés mindenkit fájdalmasan érint, különösen, ha váratlanul történik. Az elbocsátottaknak egyrészt a létbizonytalanság okozta stressz, másrészt a kudarcélmény, illetve a nem megfelelőség érzése okoz fokozott stresszt. A krízisből két úton lehet kijutni: az egyik, amikor sikerül elfogadni a helyzetet, és az illető új lehetőségek felé tud tekinteni, a másik esetben azonban apátia, érdektelenség alakulhat ki. Sok időt, energiát veszít az ember, ha rosszul előkészített, érzelmileg felzaklatott, bizonytalan helyzetben lép be az újrakezdés folyamatába, majd a munkaerőpiacra. Ez a probléma jelenleg sokakat érint: a KSH adatai szerint ugyanis októberben már több mint 569 ezer bejelentett álláskeresőt tartottak nyilván, az átlagosan munkanélküliként eltöltött idő pedig 16 hónap. De hogyan lehet ezt az időszakot lerövidíteni és sikeresen kihasználni?


A klasszikus outplacement folyamat



Az outplacement ma már nem ismeretlen fogalom a munka világában. Klasszikus változata azt jelenti, hogy egy külső tanácsadó cég segítséget nyújt az elbocsátott dolgozóknak és a munkáltatónak a leépítésből eredő pszichológiai, szociális, jogi hatások feldolgozásában és az álláskeresésben, például önismeret és egyéb gyakorlati készségek fejlesztésével. Egyetlen gond van az outplacementtel, hogy a munkavállalók többsége elutasítja, érdektelen iránta, kötelezőnek tekinti, amit a vállalat rá akar erőltetni.

- Ez az ellenállás elkerülhető lenne, ha a megbízók, a cégvezetők már az elején megfelelően kommunikálnák a dolgozók felé, miben is tud segítségükre lenni ez a program - hangsúlyozta Vécsey Zsadány, az ALEAS Group Kft. ügyvezető igazgatója a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének szakmai konferenciáján.

A vállalatoknak is érdeke, hogy a leépítési folyamat korrekt és átgondolt legyen, mert ezzel elejét vehetik például a későbbi munkaügyi vitáknak, csökkenthetik vagy meg is előzhetik a maradó munkatársakban a kellemetlen feszültséget. Ha azonban nincs keret egy outplacement programra, igénybe vehetik a piacon nemrég megjelent álláskeresési e-learning támogatást, amellyel az elbocsátott dolgozókon tudnak segíteni. Ez a megoldás nem váltja ki ugyan a komplex outplacement tanácsadást, de könnyen alkalmazható és szélesebb körben hozzáférhető - mondta Cser Adrienn, az ALEAS Group üzletfejlesztési vezetője.

Az outplacement előnyei:
- gyakorlatorientált segítséget nyújt az érintetteknek
- javítja a szakmai döntéshozók és a szervezet imázsát
- segít a munkaügyi perek elkerülésében
- javítja a munkahelyi légkört
- csökkenti a fluktuációt



Webalapú segítség elbocsátottaknak



A munkanélküliek mintegy 20 százaléka a 15-24 évesek köréből kerül ki, számukra nyújthat hathatós segítséget ez az újszerű alkalmazás, amely egy weboldalból és egy interaktív elektronikus tananyagból áll.

A megoldás adaptív, vagyis a magasan kvalifikált és a versenyszférában érvényesülni kívánó szakemberek, vezetők más tartalmat, ezáltal más jellegű segítséget kapnak, mint az alacsonyabban kvalifikált munkavállalók. A regisztrációt követően a felhasználó jelszóval léphet be a tananyagot tartalmazó közösségi felületre, ahol hat hónapon keresztül a tematikus tananyagon túl több szolgáltatást is igénybe vehet. Karrierszakértőt kérdezhet például az álláskereséssel kapcsolatban, emellett interjú szimulációs program segítségével felkészülhet egy esetleges állásinterjúra, amelynek során tanácsokat kaphat a megjelenésre, viselkedésre vonatkozóan, valamint kipróbálhatja azt is, hogy egy adott szituációban mely válaszokat preferálják a munkaadók. Az önéletrajz tanácsadás funkció segítségével mindenki elkészítheti a maga önéletrajzát, amelyet egy tanácsadónak lehet továbbítani, aki válaszol és tanácsaival segít a megfelelő cv elkészítésében.

A regisztrált felhasználók 70 százaléka él a program kínálta lehetőségekkel, 10 százalékuk az önéletrajzuk ellenőrzésére veszi igénybe a programot, míg 40-50 százalékuk aktívan használja az interjú szimulációt - ismertette a tapasztalatokat Cser Adrienn, hozzátéve, hogy a program egyik nagy előnye, hogy 80 százalékos költségmegtakarítást jelent a hagyományos "tantermi" outplacementtel szemben.


Személyre szabott outplacement vezetőknek



Kevésbé a költséghatékonyságát emelhetjük ki az úgynevezett outplacement coachingnak, amelyet jobbára felső vezetők vesznek igénybe. Mint Komócsin Laura, a Business Coach Akadémia elnöke elmondta, ez egy személyre szabott, hatékony eszköz, ugyanakkor egyáltalán nem olcsó. Általában a 24-30 havi végkielégítéssel távozó vezetők élnek vele, és az ő fél, egyhavi fizetésük teszi ki átlagosan a coaching szolgáltatás díját. Az outplacement coaching lehetőséget nyújt az eddigi karrier állomások, vezetői működések áttekintésére, átvizsgálására és egy átfogó személyes stratégiai projekt összeállítására is, méghozzá egy külső szem kíséretében. Az outplacement coaching a karrierváltás, önmegvalósítás, mid-life-crisis esetében is jól hasznosítható, amely főleg a 40-50 közötti vezetőkre jellemző.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek