Az új szövetkezeti törvényben rendezik az iskolaszövetkezetek jogállását
Először kapnak lehetőséget az iskolaszövetkezetek arra, hogy a szövetkezeti törvényben egy külön fejezet átfogó rendszerként rendezze jogállásukat - tájékoztatta az Edupresst Kücsön Gyula. Az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének (ISZOSZ) vezetősége kiemelt feladatának tekinti a diákok jogállásának rendezését, amivel még több fiatal vállalhat diákmunkát.
Az iskolaszövetkezetek gazdasági katalizátorok is
"Hazánkban az iskolaszövetkezetek az egyik legegységesebb és legjobban szabályozott és legjobban áttekinthető szövetkezeti formában működő szereplői a gazdaságnak" - mondta Kücsön Gyula, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy e vállalkozások keretében évente több mint 130 ezer fiatal próbálhatja ki magát a munka világában, miközben saját maga is hozzájárulhat a képzési költségek fedezéséhez. Az iskolaszövetkezetek hatékony katalizátorai a gazdaságnak, hiszen költséghatékony és rugalmas működést biztosítanak megrendelőiknek, akik nemcsak átmeneti munkaerőhöz, hanem leendő szakembereikhez is garanciák mellet és kockázat nélkül juthatnak. A diákok számára a pénzkereseten kívül munkatapasztalatot biztosítanak, ami napjainkban elengedhetetlen egy-egy új munkahely megszerzéséhez, az első álláshoz jutáshoz.
Kevés a munkanélküli az iskolaszövetkezeti tagok körében
Az ISZOSZ és a DIÁKÉSZ közös felmérése szerint hazai fiatalok több mint 55 százaléka munkatapasztalat nélkül fejezi be tanulmányait. A korosztály munkanélküliségi rátája közel 30 százalék, míg ez a szám az iskolaszövetkezetek végzett tagjai esetén 15,5 százalék. Fontos tapasztalata a felmérésnek, hogy az iskolaszövetkezetek tagjainak 14,4 százaléka ott találja meg első munkahelyét, ahol diákként, az iskolaszövetkezetek keretében dolgozott. Ezért is hordoznak magukat jelentős foglalkoztatáspolitikai lehetőséget az iskolaszövetkezetek, ami a szövetkezeti mozgalom népszerűsítéséhez is hozzájárul.
Edupress
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?