Beadhatók az iskolakezdés halasztásához kapcsolódó kérelmek
Beadhatók az iskolakezdés halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek az Oktatási Hivatal (OH) frissen megnyílt informatikai felületén - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a dokumentumokat legkésőbb 2024. január 18-a éjfélig lehet beadni.
Azt írták, amennyiben egy szülő - gyám - valamilyen okból úgy látja, hogy a következő tanévben tankötelessé váló (2017. szeptember 1. és 2018. augusztus 31. között született) gyermeke még nem érett az iskolakezdésre, vagy éppen indokolt, hogy még nem tanköteles (2018. szeptember 1. és 2019. augusztus 31. között született) gyermeke szeptemberben megkezdje az iskolát, az OH-hoz nyújthatja be kérelmét, amelyhez bármilyen lényegesnek tartott dokumentumot mellékelhet. A hivatal tudatta azt is, hogy szükség esetén a gondoskodnak arról, hogy a gyermek fejlettségi szintjét szakértői bizottság felmérje.
Kiemelték: a gyermek hatodik életévének betöltése után a tankötelezettség megkezdésének halasztását kizárólag egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérelmezni. Ha a gyermek augusztus 31. napjáig a hetedik életévét is betölti, a tankötelezettség megkezdése tovább nem halasztható.
A tájékoztatás szerint a hivatal honlapján már elérhető az online kéreleműrlap. Az online vagy a nyomtatható űrlap használata nem kötelező, ám jelentősen megkönnyíti a kérelmek hiánytalan benyújtását és feldolgozását - ismertette a hivatal.
A közleményben az OH kitért arra is, hogy a kérelmekről a döntést - szükség esetén a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat bevonásával - a hatályos jogszabályok alapján a hivatal hozza meg. A szükséges adatokról és csatolandó dokumentumokról bővebb tájékoztatás olvasható az OH honlapján.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- Ilyen támogatásokkal segítik az iskolakezdést a környező országokban 5 hónapja
- Tanévkezdés katasztrófaközelben: soha nem volt ekkora pedagógushiány 5 hónapja
- Duplán érkezik augusztusban a családi pótlék 6 hónapja
- Megjelent a 2025/2026-os szakképzési tanév rendje 6 hónapja
- Így nézhet ki a 2025/2026-os tanév szakképzési tanév rendje 8 hónapja
- Kihirdették a 2025/2026-os tanév rendjét 8 hónapja
- Közeleg a határidő, meddig lehet kérelmezni az iskolakezdés halasztását 1 éve
- Magasabb lehet a pedagógusok béremelése, nem így az iskolai dolgozóknak 1 éve
- Tippek a pénzügyileg tudatos iskolakezdéshez 1 éve
- A családok nagy részének komoly anyagi teher a tanévkezdés 1 éve
- Így készítsük fel a közelgő tanévkezdésre a gyerekeket - tippek 1 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa