Benyújtották a módosító csomagot: így változik az Mt.
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a munkaügyi módosító csomagot, amely több ponton is megváltoztatja a Munka törvénykönyvét (Mt.), így például a heti munkaidőt, a próbaidőt, valamint a szabadság kiadását.
"Az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról" című, az Országgyűlés honlapján megtalálható törvényjavaslatból kiderül: véglegesítenék azt a - válság miatt eredetileg csak az idei év végéig hatályban lévő - szabályt, amely szerint a rendes munkaidő mértékének átmeneti csökkentése miatt fel nem használt munkaórák hosszabb időre átcsoportosíthatók úgy, hogy később a munkavállalók heti 44 órát is dolgozhatnak, heti 40 órára járó bérért.
A javaslat ugyanakkor rögzíti: a hosszabb munkaidőben való foglalkoztatásra legfeljebb egy évig kerülhet sor, ezen idő túllépése esetén a munkavállaló számára háromszoros bér jár, illetve, hogy a korábbi megállapodás lejártát követően csak egy év elteltével lehet ismét magasabb munkaidőben foglalkoztatni a dolgozót.
A kormány tervei szerint a közszférában alkalmazott megoldáshoz hasonlóan, akár 6 hónapos próbaidőt is kiköthetne a munkaadó, de csak akkor, ha erre a munkáltatónál hatályos kollektív szerződés felhatalmazást ad.
A szabadságot a módosító javaslat szerint kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet majd kiadni. Kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a munkáltató működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt a munkáltató kettőnél több részletben is kiadhatja a szabadságot, azonban - a felek eltérő megállapodása hiányában - ebben az esetben is megilleti a munkavállalót naptári évenként legalább egyszer legalább tizennégy összefüggő naptári nap távollétet biztosító szabadság - olvasható a javaslatban.
A javaslatban foglaltak szerint - a munkáltatói terhek csökkentése érdekében - a gyermekgondozási segély, gyermekgondozási díj igénybevételének idejére járó fizetés nélküli szabadságnak nem az első éve, hanem csak az első hat hónapja jogosít majd szabadságra.
A módosító javaslat foglalkozik a szabadság pénzbeli megváltásának két lehetőségével is. Ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor nem kapta meg a munkáltatónál eltöltött idővel arányos szabadságát, azt pénzben kell megváltani. A gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság megszűnését követően, ha a munkavállaló a gyermek ápolása, gondozása miatt kapott fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára járó szabadságot nem kapta meg, azt a felek megállapodása alapján pénzben is meg lehet váltani.
Változtatnának a túlmunka kifizetésén is. A munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke ötven százalék. A munkáltató előírhatja, hogy ellenértékként - pótlék helyett - szabadidő jár, ami nem lehet kevesebb a végzett munka időtartamánál.
Az indoklás szerint a munkáltatók kezdeményezésére kerül be a javaslatba, hogy egységesítsék a munkáltatónál az üzemi tanácsok (üzemi megbízottak) és a munkavédelmi képviselő megválasztását. Ezzel egyidejűleg háromról 5 évre növelnék az üzemi tanácsok megbízatását.
A javaslat szerint megszűnne a kollektív szerződés bejelentésére szolgáló adatlap postai úton történő beküldésének lehetősége, azt csak elektronikusan lehet majd benyújtani.
A munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló 2008-as uniós irányelv átültetése érdekében a javaslat kimondja, hogy a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó, az irányelvből következő speciális szabályokat mind a teljes, mind pedig részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetében, továbbá nem csak határozatlan idejű, hanem a határozott idejű munkaviszonyok esetében is alkalmazni kell. A javaslat felsorolja azokat a kivételeket, amelyeknél a tagállamok eltérhetnek az irányelvben megfogalmazott egyenlő elbánás elvétől. A magyar jogban ez alapvetően a közhasznú tevékenység körében végzett munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásnál lehetséges, amelyet adott esetben önkormányzat is végezhet.
A jövőben kölcsönbeadó nem csupán az a belföldi székhelyű, a tagok korlátolt felelősségével működő gazdasági társaság vagy a vele tagsági viszonyban nem álló munkavállaló vonatkozásában szövetkezet lehet, hanem az az EGT-államban (Európai Gazdasági Térség) székhellyel rendelkező vállalkozás is, amely a rá irányadó jog szerint kölcsönzést folytathat.
A javaslat meghatározza azokat a speciális munkavégzési szabályokat, amelyek az iskolaszövetkezetek tagjai harmadik személynél történő munkavégzésére vonatkoznak. Ez esetben nem munkaerő-kölcsönzésről van szó - olvasható az indoklásban.
Módosul az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény is. A változtatás szerint mezőgazdasági idénymunka a növénytermesztési, erdőgazdálkodási, állattenyésztési, halászati, vadászati ágazatba tartozó munkavégzés, továbbá a termelő, termelői csoport, termelői szervezet, illetve ezek társulása által a megtermelt mezőgazdasági termékek anyagmozgatása, csomagolása - a továbbfeldolgozás kivételével - feltéve, hogy azonos felek között a határozott időre szóló munkaviszony időtartama nem haladja meg egy naptári éven belül a százhúsz napot. Ezzel egyszerűsödik a mezőgazdasági idénymunka fogalma, eltörlik a saját gazdaság területén történő munkavégzés feltételét.
A munkaszerződés írásba foglalása esetén a javaslat kiegészíti a szabályt azzal az egy mondattal, amely a felek megnevezésének, valamint a munkaszerződés tartalmi elemeiről történő megállapodásának írásba foglalását teszi csak kötelezővé a munkavégzés megkezdéséig, a személyes adat rovatok a nap végéig is kitölthetők.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A mesterséges intelligencia számos etikai, jogi kérdést vet fel, és a kérdések, de főleg a válaszok, még fontosabbak a HR érzékeny világában.... Teljes cikk
A munkáltatóknak három lehetősége van. Az Alkotmánybíróság nemrégiben egy fontos döntést hozott a Munka Törvénykönyve kapcsán, a munkakörükre... Teljes cikk
A gyors nemzetközi terjeszkedésben gondolkodó társaságok körében egyre népszerűbb az ún. employer of record (EoR) szolgáltatás igénybevétele. Ez... Teljes cikk
- Egyre kevesebb munkaórát teljesítenek az európai dolgozók 2 napja
- Újraindul a Nyári diákmunka program – akár 260 ezer forintos támogatás jár a munkáltatóknak 5 napja
- Szja-mentesség 25 év alatt – útmutató diákoknak a NAV-tól 6 napja
- Túl a zsebpénzen - a diákmunka már nem az, ami régen volt 6 napja
- Akik nyugdíj mellett is dolgoznak: brutális különbségek az EU-ban 7 napja
- Munkaerőhiány? Itt a rejtett 400 ezres tartalék - digitális, rugalmas, elérhető 7 napja
- "Három állás kell, hogy túléljek!" – hová vezet hosszú távon az új munkahelyi valóság? 1 hete
- Egyre többen vannak, akik a szabadságuk alatt sem tudnak elszakadni a munkától 2 hete
- Rövidítene a munkanapokon két közép-európai ország - forradalmi lépés vagy gazdasági öngól? 3 hete
- A vezetők rejtett fegyvere: így alakítják át a munkahelyeket a túlélésért 3 hete
- Elmehetek-e munkaidőben orvosi vizsgálatra? 4 hete