kapubanner for mobile

Béremelést követelnek az állami szféra dolgozói

Az állami szférában dolgozók - közalkalmazottak, köztisztviselők, pedagógusok, rendvédelmi és a szociális ágazatban dolgozók, valamint az állami vállalatok alkalmazottai - a fluktuáció megállítása érdekében béremelést és érdekegyeztetést követelnek - hangzott el több szakszervezet közös sajtótájékoztatóján.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a Karmelita kolostor előtt tartott eseményen elmondta, hogy a költségvetési területen a tudást, a magasabb kvalifikációt nem ismerik el, ezért szükségesnek tartja a diplomás minimálbér bevezetését.

A költségvetésben megvan rá a keret, hogy korábbi javaslatuknak megfelelően állapítsák meg a béreket: a minimálbér összegénél 30 százalékkal legyen magasabb a garantált bérminimum, ennél pedig újabb 30 százalékkal magasabb a diplomás minimálbér.

A diplomás minimálbér bevezetéséről tárgyalni akarnak az állami szféra ágazatinak képviselőivel, de leginkább Orbán Viktor miniszterelnökkel - tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Taskovics István, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta, a kormányhivatali dolgozók az idei 20 százalékos illetményemelésen kívül egyebek mellett garantált, jogszabályba foglalt béremelést követelnek, amelynek minimuma a mindenkori átlagkereset emelkedése lenne. Ezen felül kérik, hogy számukra is emeljék 400 ezer forintra a cafeteria összegét a jelenlegi 200 ezer forintról. 

Bárdos Judit, a Belügyi-, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke arról beszélt: 2008 óta nem változott az ágazatban a szolgálati törvény 38 650 forintos illetmény alapja, az ágazatban megszűnt a közalkalmazotti lét és az elmúlt években egyre nőtt a létszámhiány. Felidézte, az elmúlt 1,5 évben a kormány betiltotta a közszolgálat elhagyását, a rendelkezés a rendvédelemre és az egészségügyre is vonatkozott, ez a tiltás azonban pénzügyi ellentételezés nélkül felgyorsította az igényt a pálya elhagyására.

Ravasz Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Országos Választmányának elnökhelyettese elmondta, 2014-óta nem emelkedett a tanárok bére, ugyanis a vetítési alapot abban az évben az akkori minimálbéren befagyasztották. Most egy öt éve általános iskolában tanító pedagógus bére 240 forinttal haladja a meg a garantált bérminimumot. Ezért követelik, hogy béreiket igazítsák a mindenkori minimálbérhez - jelentette ki. 

Arra is kitért, hogy nagy gondot jelent a jelentős tanárhiány, mert így a pályán maradók óraszámai emelkednek, sok a helyettesítés, miközben a helyettesítési díjakat is eltörölték. Mindezek mellett pedig nagyon hiányzik az érdekegyeztetés, ezért követelik, hogy a szakmai szervezeteket, a szakszervezeteket vonják be az őket érintő kérdésekbe - mondta a PDSZ képviselője.  

Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke közölte, az MVM Csoport július 1-től 4, jövőre pedig 6 százalékos bérfejlesztést tett ajánlást, ez idén a dolgozóknak - mintegy 6000 embernek - reálbércsökkenést jelent. Az ajánlat elfogadása a dolgozók számára életkörülményeik romlását idézi elő. Ezek az ajánlatok nem ismerik el a munkavállalók erőfeszítéseit, ezért megalázóak és elfogadhatatlanok - mondta Szilágyi József. 

Kordás Lászlót, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét az idei, elhúzódó minimálbér-tárgyalások tükrében meglepte Orbán Viktor bejelentése, amelyben a minimálbér 200 ezer forintra emeléséről beszélt. A szakszervezeti vezető ezért erről és a közszolgáltató vállalkozások helyzetéről is tárgyalni akar a kormánnyal.

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet

Nullaszázalékos béremelési ajánlattal indult a 2026-os bértárgyalás a Audi Hungaria-nál, amit az Audi Hungaria Független Szakszervezet azonnal... Teljes cikk

Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben

A Tisza Párt február 7-én bemutatta választási programját. Mit tenne a párt, ha megnyerné az áprilisi parlamenti választásokat? A munka világát... Teljes cikk

10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt

A Magyar Szakszervezeti Szövetség országos online petíciót indított a munkavállalók helyzetének javításáért. A 10 pontos követeléscsomag a... Teljes cikk