kapubanner for mobile

Brutális bérkülönbségek alakultak ki a megyék között

Budapesten több mint 140 ezer forinttal magasabb a nettó átlagbér, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A képzeletbeli dobogón Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom követi a fővárost.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a dolgozók átlagosan majdnem 80 ezer forinttal kevesebb pénzt vihetnek haza az országos átlagnál. A keleti megyében az átlagos nettó bér 176 445 forint volt, ami az előző év azonos időszakához mérten 9 százalékkal magasabb ugyan, de csupán a 10 évvel ezelőtti budapesti átlagbér szintjének felel meg - írja az Mfor.hu.

A portál a KSH friss adatai alapján elemezte a nettó bérek szintjének alakulását a megyékben és a fővárosban.

Budapesten az átlagos nettó bér egy év alatt 7,7 százalékkal 316 968 forintra emelkedett - írja az Mfor.hu.

Ami az országos ranglistát illeti, az első negyedévben helycsere történt a dobogón. Eddig Budapestet Győr-Moson-Sopron megye, majd Fejér megye követte. Most Komárom-Esztergom megye kitúrta a harmadik helyről Fejér megyét. Utóbbi régióban 251 734 forint volt az átlag, míg Komárom megyében 255 154 forint.

A ranglista másik végén nem történt változás: a legkisebb nettót regisztráló Szabolcs-Szatmár-Bereg megye előtt Békés megye áll 186 743 forinttal, előtte pedig 192 001 forinttal Nógrád megye.
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek