Büntetőkamattal sújthatják a bérekkel késő cégeket
Még ősszel a parlament elé kerül a munka törvénykönyvének újabb módosító csomagja - értesült a Világgazdaság. Eközben a hatóságok mindent megtesznek, hogy a dolgozók időben megkapják a bérüket, büntetik azokat a cégeket, amelyek késve fizeti ki a dolgozói jövedelmeket
Kiss Péter szakminiszter határozott szándéka teljesíteni a szakszervezeti követelést, hogy a munkaügyi felügyelők ellenőrizhessék a munka-, illetve a kollektív szerződésben szereplő keresetek kifizetését. Jelenleg a minimálbér kiegyenlítését kontrollálhatja az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség.
A Világgazdaság információi szerint büntetőkamattal sújtják azt a céget, amelyik késve fizeti ki a dolgozói jövedelmeket. A hatóság csak az első fél évben több mint hatszáz vállalkozást szankcionált a munkabér védelmére, a minimálbérre, a bérpótlékokra vonatkozó rendelkezések megsértése miatt - ez közel tizenháromezer munkavállalót érintett.
Az 1992-ben életbe lépett munka törvénykönyvét közel félszázszor módosították. A teljes megújításhoz két éve készült egy koncepció, amelyet többek között a Pécsi Tudományegyetem, illetve a szaktárca munkatársai közösen dolgoztak ki. A probléma, hogy a szabályozás a termelő nagyüzemekben foglalkoztatottak munkakörülményeit tipizálja. Kiss Péter hangsúlyozta, nyitott olyan javaslatokra, amelyek megvalósítása csökkenti a dolgozók kiszolgáltatottságát és növeli a foglalkoztatás rugalmasságát. Úgy kell javítani a munkahelyi biztonságot, hogy ne legyen bérköltségnövelő - írja a Világgazdaság.

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon