Diákmunka: "befektetés" a társadalomba
A Fürge Diák Iskolaszövetkezet karitatív pályázatát az Emberség Erejével Alapítvány nyerte. Magyarország második legnagyobb iskolaszövetkezete ezer munkaórát adományozott olyan társadalmi célra, amely közvetlenül kihat a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek növelésére, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Nyirati András, az alapítvány vezetője elmondta, hogy tevékenységük részeként a legfontosabb, hogy véleményüket, nézeteiket semmilyen esetben sem erőltetik rá a fiatalokra.
- Itt nincs erőszak. Ha valakit érdekel és nyitott a munkákra, ránk, azt nagyon szívesen beavatjuk, illetve mi mindent megteszünk, hogy érdekessé tegyük magunkat. Ezért települünk ki a fiatalok által kedvelt fesztiválokra Menedék programunkkal. A Fürge Diák támogatásával idén két nyári eseményen, a Rockmaratonon és az EFOTT-on, is részt vehettünk. Saját erőforrásból ezt nem tudtuk volna megoldani. Az együttműködéssel kapcsolatban csak pozitívumokról tudok beszámolni, a Fürge Diák részéről valódi társadalmi felelősségvállalást tapasztaltunk - közölte az alapítvány vezetője.
Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet jogi és kommunikációs vezetője elmondta, hogy a pályázattal a céljuk az volt, hogy egy olyan tevékenységet támogassanak, amely segíti a diákokat beilleszkedni a társadalomba. - Az Emberség Erejével Alapítvány egy olyan alapvető eszmét kíván népszerűsíteni a fiatalok körében, mint az emberi jogok, és ezt kevéssé oktatják az iskolában. Mindezt olyan hatékony szemlélettel teszik, ami sikeressé teszi ezeknek a gondolatoknak a befogadását. Örülök, hogy őket támogathattuk - mondta a Fürge Diák munkatársa.
A pályázatot munkaerő-piaci szakemberek és a diákok bírálták el, egyik legfontosabb szempontnak azt tekintették, hogy a nyertes a leghatékonyabb és legtöbb fiatal számára elérhető tevékenységet folytasson. Az Emberség Erejével azzal, hogy fesztiválokon képviselteti magát, nagyon sok olyan fiatalhoz jut el, akikhez esetleg nehezen jutnak el ezek a gondolatok.
Az egyik diák-munkavállaló, Krómer Dóra szerint fantasztikus élmény, amikor egy punk csapat olyan legó parkot épít hosszú órákon keresztül, amivel a toleranciát mutathatja be.
- Nekünk is szembesülni kellett magunkkal. Őszintén megvallva, nem gondoltam volna, hogy ilyen sikert érünk el ezeknek a fiataloknak a körében is. Jó volt ezt látni, és nekünk is, a Menedék üzemeltetőinek, is le kellett számolnunk az előítéleteinkkel - mondja el a diáklány.
A Fürge Diák álláspontja szerint a diákmunka "befektetés a társadalomba": az általa kínált munkalehetőségekkel élve tudatos, öngondoskodásra képes, tapasztalattal rendelkező fiatalok kerülnek a munkaerő-piacra. Mivel ez a tevékenység önmagában nem elég ahhoz, hogy minden diák tanulmányait befejezve megfelelő ismeretekkel felvértezve induljon munkát keresni, ezért a tapasztalatszerzés és az elhelyezkedési esélyek növelésének más formáit is - lehetőségeihez mérten - továbbra is támogatni kívánja a szövetkezet.
A Fürge Diák Iskolaszövetkezet
Az 1994-ben alapított, második legnagyobb, országos hálózattal rendelkező iskolaszövetkezet több mint 30.000 tagot számlál és évente 20.000 diák munkavállaló számára szervez munkalehetőségeket. Tizennyolc irodából álló országos hálózatában évente több mint 1.000.000.000 forint diákmunkabért fizet ki.
További információ: www.furgediak.hu
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Korántsem csak a vakáció alatt van kiemelkedő kereslet a fiatal munkavállalók iránt. A cégek egyre korábban, már október elején megkezdik a... Teljes cikk
Az angol nyelv magas szintű ismeretéhez köti a brit kormány a legális bevándorlást. Az erről szóló törvénytervezetet kedden terjesztette az... Teljes cikk
A diákok munkahelyválasztásánál a társadalmi hasznosság erős motiváció: a diákok 80 százalékát inspirálja, ha munkája pozitív hatással van a... Teljes cikk
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 2 hónapja
- Elindult a Talent Bridge országos HR-esetmegoldó verseny – a jövő HR- szakembereit keressük 2 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 3 hónapja
- Ismét keresik az Év Fiatal Vállalkozóját 3 hónapja
- Túl sokan akartak biztonságosabb munkahelyet – ezért emelni kellett a pályázati keretet 3 hónapja
- Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra – ennyit lehet keresni 3 hónapja
- Hankó Balázs: 340 milliárd forint áll rendelkezésre vállalati innovációs pályázatokra 3 hónapja
- Szezonális munka, vagy hosszútávú karrier? Képes egy diák egész évben dolgozni? 4 hónapja
- Keresik a leginkább gondoskodó munkahelyeket - indul a verseny! 4 hónapja
- Kétmilliárd forintos támogatási program indul kis- és középvállalkozásoknak 4 hónapja
- Idén is keresik az Év Női Logisztikusát 4 hónapja

A tudás törvényei: a megértés kulcsa