kapubanner for mobile

Díjakat adtak át pedagógusnap alkalmából

A pedagógus arra nevel, hogy az ember minden körülmények között ember legyen, és adja meg a másiknak a tiszteletet. Megtanítja a tanítványát pontosan, hatékonyan, elkötelezetten, örömmel és jókedvvel dolgozni, valamint olyan közösséget épít, amiben mindenkinek helye van, amiben az emberek figyelnek és számíthatnak egymásra - fogalmazott Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere a pedagógusnap alkalmából tartott díjátadón.

A megszerzett tudás mellett a közösséghez tartozás a legfontosabb értékek egyike, az iskolai közösség pedig a gyerekek, a szülők és a pedagógusok közös munkájának gyümölcse, amely csak akkor lehet sikeres, ha mindenki részt vesz benne, és mindenki hozzáteszi a saját értékeit - mondta Kásler.

Nincs iskola közösség nélkül, az iskolai közösségépítés pedig kemény, de értékes munka, amely a nemzetet szolgálja.

A pedagógusokat méltatva azt mondta, ők tanítványaik példaképei, akik életükkel, emberségükkel, ismereteikkel ápolják és gondozzák az ifjúság "világra csodálkozó elméjét", valamint építik identitásuk pilléreit, hogy biztos hátterük legyen, ha nehézségekbe ütköznek.

Az eseményen Kásler Miklós és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár átadta az oktatási-nevelési területen végzett kiemelkedő munkáért járó Eötvös József- és az Apáczai Csere János-díjat, a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkáért járó Szent-Györgyi Albert-díjat, a kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért odaítélhető Brunszvik Teréz-díjat, valamint a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjat.

MTI
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek