kapubanner for mobile

DK: a kormány vonja vissza a cafeteriát érintő megszorításokat!

Igazságtalannak tartja a Demokratikus Koalíció (DK) a cafeteriát érintő és mintegy kétmillió embert sújtó "megszorításokat", ezért az ellenzéki párt azok visszavonását követeli - írja az MTI.

images

Arató Gergely frakcióvezető-helyettes budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az eddigi jogosultak számára évi 88 ezer forintos veszteséget jelenthet a döntés. Különösen rosszul járnak azok, akik lakóhelyüktől távol dolgoznak, mert megszűnik a közlekedést, valamint a lakhatást érintő adókedvezmény - fűzte hozzá.

Szerinte a kabinet "durva csúsztatásokat" fogalmazott meg a kérdésben amikor azt állította: a munkaadók kérték a változtatást. Cáfolta azt a kormányzati érvelést is, miszerint a pluszjuttatások kedvezményes adóztatásának megszüntetésével a bérek növekednének.

A döntés nem több, mint egyszerű megszorítás, amellyel a kormány azoknak a terheit növeli, akik már eddig is az adóterhek többségét viselték - jelentette ki Arató Gergely.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek