kapubanner for mobile
Megjelent: 11 hónapja

Egy erős EMBA-képzéssel az ember bevásárolja magát a VIP klubba

A jó HR vezetőnek mindig van A, B és C terve a felsővezetés utódlására, de ehhez cégen belül ki kell nevelni a tehetségeket. Kaposvári Annával, a Claas Hungária HR vezetőjével többek között arról is beszélgettünk, hogy mit ér egy Executive MBA diploma HR-es szemmel és hogy ő miért ajánlja jó szívvel aCorvinus-MSM-Seed Executive MBA-képzés elvégzését a munkatársainak.

„Egy erős EMBA-képzéssel az ember bevásárolja magát a VIP klubba”-

„Nagyon nehéz jó munkaerőt szerezni a piacról, mert ugye a jó szakember az általában foglalt valahol, át kell csábítani. Ehhez képest szerintem sokkal jobban járunk, ha a saját jól bevált, tehetséges kollégáinkat képezzük” – mondja Kaposvári Anna, a Claas Hungária HR vezetője, aki szerint egy HR vezetőnek a jelenlegi piaci környezetben az egyik legfontosabb feladata a jó munkaerő megtartása.

Ehhez azonban szakmai fejlődési lehetőségek terén is komoly motivációs csomagot kell nyújtani a munkatársaknak, különösen a feltörekvő fiataloknak. Anna egy példát is hoz rögtön a munkahelyéről: most készül egy tehetséges fiatal munkatársat három hónapra Németországba küldeni egy cégen belüli rotációs szakmai program keretében, de ez csak az első lépés, HR-esként ő több évre előre tervez. Ha a kiszemelt kolléga az elkövetkező években továbbra is jól teljesít, akkor Anna a Corvinus-MSM-Seed Executive MBA-képzésre való jelentkezést fogja javasolni neki a következő karriercél eléréséhez.  

„Egy jól működő cégben a HR vezető mindig gondolkodik a vezetők utánpótlásáról. Minden jelenleg vezető pozícióban lévő ember mögött kell lennie egy A, B, C versenyzőnek, aki adott esetben pótolni tudja a vezetőt. Az utánpótlás kinevelése azonban időigényes folyamat, korán el kell kezdeni”- magyarázza Anna.

A Claas Hungária HR vezetője legutóbb többféle vezetőképzés közül Corvinus-MSM-Seed Executive MBA-képzésére is elküldte az egyik munkatársát. Ezt egyrészt a képzés hazai és nemzetközi rangsorokban elfoglalt kiemelkedő helyével magyarázza, másrészt a programot elvégzett munkatársakon tapasztalt fejlődéssel.

„A Corvinus képzésének nagy erőssége, hogy globális vezetői szemléletet ad, illetve hogy nagyon gyakorlatorientált. A piaci működésről naprakész tudással rendelkező tanárok tanítanak a programon, akik a való életből vett céges feladatok megoldásán keresztül oktatnak. Ez a képzés már nem az elmélet bebiflázásáról szól, hanem a gyakorlatban való alkalmazás megtanulásáról” – magyarázza Anna.

A HR vezető ezeken a szempontokon túl a különböző szektorokból érkező csoporttársak eltérő szakmai tapasztalataiban látja még a Corvinus-MSM-Seed Executive MBA-képzésének nagy erősségét, mert a csoportfeladatok során így egymástól is sokat tudnak tanulni a program résztvevői.

„És nem mellesleg egy exkluzív VIP klubba vásárolhatják be magukat a hallgatók, hiszen ahhoz a kapcsolati hálóhoz, amit a képzés során kialakítanak, a későbbiekben is mindig vissza tudnak majd nyúlni”- teszi hozzá Kaposvári Anna.

Ő egyébként nem csak vezetői utánpótlásnál gondolkodik a Corvinus-MSM-Seed közös Executive MBA képzésében, hanem a kimagaslóan teljesítő szakértőknek is előszeretettel ajánlja a programot.

„Itthon sajnos elég bevett HR-es gyakorlat, hogy a jó szakembereket próbáljuk előretolni vezetőnek. Ezáltal gyakran elveszítünk egy remek szakértőt és nyerünk egy rossz vezetőt. Én abban hiszek, hogy vannak jó szakértők, akikből nem lesz felsővezető, mégis, számukra is nagyon fontos az a fajta globális, átfogó céges tudás, amit ez a képzés ad – magyarázza.

„Ahelyett, hogy különböző kommunikációs tréningekre küldenénk a vezetőnek kiszemelt szakértőt, sokkal több értelme van szerintem egy jó Executive MBA képzésre beíratni, ahol az üzleti ismereteken túl a soft skilljeit is fejlesztik, illetve leadership tárgyai is lesznek. Így a program végére legalább egy jó középvezető szintjére fel lehet hozni egy korábban csak szakértőként dolgozó munkatársat is” – teszi hozzá Kaposvári Anna.

Jelentkezz a Corvinus-MSM-SEED Executive MBA programjára szeptember 6-ig!

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minősített partnerként biztosít külföldi munkaerőt a Viapan Group a munkaerőhiánnyal küzdő cégeknek

A hazai munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívása továbbra is a megfelelő számú és képzettségű munkavállaló hiánya. A folyamatos fluktuáció, a be... Teljes cikk

Rendszerszintű HR megoldások: Így segít a Viapan az üzleti célok elérésében

Miközben a legtöbb vállalat ismeri a hatékony toborzás fontosságát, kevesebben fordítanak figyelmet a HR-rendszerek komplex fejlesztésére, ami... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója 2025. Lesz felpattanás?

Új világban új cégvezetési hozzáállásra, képességekre van szükség. Aki ezt felismeri és alkalmazkodik a kiszámíthatatlanná, hektikussá... Teljes cikk