Egymilliárd forintból jön létre új egyetemi kampusz Szarvason
Egymilliárd forintos fejlesztést és új kampuszt tervez 2022 végéig Szarvason a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE).
Az egyetem agronómiai, biológiai, ökológiai, talajtani és környezettudományi képzéseket indít Szarvason, emellett biztosítják a tudományos kutatásokban való részvételt és a kutatás-fejlesztést - idézi az intézmény közleménye Gyuricza Csaba rektort.
A szarvasi Halászati Kutatóintézet a MATE tanulóinak gyakorlati és halászati, valamint öntözési kutatási képzőhelye lesz.
A természeti feltételek változásai miatt eredményes mezőgazdálkodás ma már nem valósítható meg öntözés nélkül, Szarvason pedig több évtizedes hagyományai vannak az öntözéses gazdálkodás kutatásának és oktatásának. Az elmúlt időszakban pedig jelentősen megnőtt Békés megyében a fiatalok igénye a helyben elérhető felsőfokú képzések iránt.
A MATE Szarvason idén szeptemberben mezőgazdasági mérnök alapképzést indított levelező formában. A szakirányú továbbképzések közül öntözési szakmérnöki, környezetvédelmi és vetőmag-gazdálkodási szakmérnöki képzés érhető el itt, keresztféléves eljárásban pedig mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki mesterképzés indul majd levelező formában.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?