kapubanner for mobile

Egyre biztosabb: a magyarok a nyugdíj mellett is dolgozni fognak

Egyre többen számítanak munkás nyugdíjas évekre, a magyarok 69 százaléka gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog a tavalyi 61 százalék után - derült ki a K&H Biztosító éves reprezentatív felméréséből.

Az 500 fős mintán végzett kutatás szerint a magyarok csaknem négyötöde a jelenleginél rosszabb vagy sokkal rosszabb életszínvonalra számít az aktív évek után, azonban sokan így sem takarékoskodnak nyugdíjcélra.

A kutatást kedden, sajtótájékoztatón ismertette Kuruc Péter, a cég életbiztosítás és saját értékesítési csatornák divíziójának vezetője. Elmondta, a magyarok mindössze 22 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással. Pozitívumként kiemelte, hogy a tavalyinál 4 százalékponttal többen, a válaszadók 17 százaléka szerint a vállalkozása biztosítja majd a nyugdíjas megélhetését.

A nyugdíjrendszer összeomlására leginkább a harmincas korosztály számít, 78 százalékuk szerint fog ez bekövetkezni, míg a negyveneseknél 70, az ötvenes korosztályban 41 százalék ez az arány.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Most dől el minden: később már nem kérhető a nyugdíj újraszámítása

A nyugdíjigénylés időpontjának megválasztása idén különösen nagy jelentőséggel bír: a 2026-ban emelkedő valorizációs szorzók növelhetik az... Teljes cikk

Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat

Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk

Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal?

A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk