Egyre fontosabbá válik a vezetők fejlesztése
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szervezeti képzésben egyre nagyobb teret kap a vezetői fejlesztés. A különböző szervezeteknél a programok széles palettája található meg. Josh Bersin, a Bersin & Associates igazgatója két éves kutatásba kezdett munkatársaival, amelynek eredményeként hat, a sikeres vezetői fejlődésben alapvető szerepet játszó tényezőt találtak.
Josh Bersin - a Bersin & Associates igazgatója - több mint 25 év tapasztalatot szerzett szervezeti megoldások, képzések és e-learnig területén. Tapasztalatai alapján vizsgálatot kezdett, és a munkatársaival folytatott két éves kutatás eredményeként hat, a sikeres vezetői fejlődésben alapvető szerepet játszó tényezőt találtak:
A legfontosabb megnyerni a vezetőket, biztosítani elkötelezettségüket. A vezetők elkötelezettsége magával hozza a program magas szintű elismerését, valamint lehetővé teszi, hogy a program hátterében az üzleti eredményesség és célok álljanak.
A sikeres vezetőfejlesztési programok a felmért vezetői kompetenciákra épülnek. Azoknak a kompetenciáknak az azonosítása és ismerete, amelyek a legfontosabbak a sikerhez, megalapozzák a vezetői készségek fejlesztését, karriertervezést és egyéb képességekkel összefüggő folyamatokat.
A vezetőfejlesztés sokkal több, mint egy vezetői tréning, nagymértékben cégspecifikus. Felsővezetőként az üzleti stratégia és irányítás az elsődleges feladat, szemben a középvezetőkkel, akiknek a munkáját a projektmenedzsment jellemzi, tehát a vezetőfejlesztési programoknak összhangban kell lenni az üzleti stratégiával és tervezéssel. Például a Cisco, Agilent és Aetna az üzleti stratégiájukra építve dolgozták ki fejlesztési programjaikat.
Bizonyos készségek fejlesztésére minden vezetőnek szüksége lehet, de érdemes a különböző operatív vezetőket, csoport- és osztályvezetőket, menedzsereket különböző, specifikus programban részesíteni.
A fejlesztési programokban célszerű többféle eszközt, módszert alkalmazni, ezáltal növelve a megszerzett információ mennyiségét. 360 fokos értékelések, kollégákkal történő találkozások, megbeszélések, esettanulmányok ismertetése, speciális képzések összessége sokrétű tapasztalatot nyújt a vezetőknek.
A megfelelő vezetői hálózat kiépítéséhez a szervezeteknek fel kell mérni a vezetői készségeket, azonosítaniuk kell az aktuális vezetők lehetséges utódait és őket a megfelelő fejlesztő programokban részesíteni.
A vezetői fejlesztést a szervezetek egyre fontosabbnak tartják; a szervezeti képzések költségének átlagosan 25 százalékát teszi ki.
Forrás: Chief Learning Officer
Lerner Nikolett, Captain Hungary Kft.
1. Erős vezetői elkötelezettség
A legfontosabb megnyerni a vezetőket, biztosítani elkötelezettségüket. A vezetők elkötelezettsége magával hozza a program magas szintű elismerését, valamint lehetővé teszi, hogy a program hátterében az üzleti eredményesség és célok álljanak.
2. Megfelelő vezetői kompetenciák
A sikeres vezetőfejlesztési programok a felmért vezetői kompetenciákra épülnek. Azoknak a kompetenciáknak az azonosítása és ismerete, amelyek a legfontosabbak a sikerhez, megalapozzák a vezetői készségek fejlesztését, karriertervezést és egyéb képességekkel összefüggő folyamatokat.
3. Összhang az üzleti stratégiával
A vezetőfejlesztés sokkal több, mint egy vezetői tréning, nagymértékben cégspecifikus. Felsővezetőként az üzleti stratégia és irányítás az elsődleges feladat, szemben a középvezetőkkel, akiknek a munkáját a projektmenedzsment jellemzi, tehát a vezetőfejlesztési programoknak összhangban kell lenni az üzleti stratégiával és tervezéssel. Például a Cisco, Agilent és Aetna az üzleti stratégiájukra építve dolgozták ki fejlesztési programjaikat.
4. Fejlesztés minden vezetői szinten
Bizonyos készségek fejlesztésére minden vezetőnek szüksége lehet, de érdemes a különböző operatív vezetőket, csoport- és osztályvezetőket, menedzsereket különböző, specifikus programban részesíteni.
5. A széleskörű szemléletmód erősítése
A fejlesztési programokban célszerű többféle eszközt, módszert alkalmazni, ezáltal növelve a megszerzett információ mennyiségét. 360 fokos értékelések, kollégákkal történő találkozások, megbeszélések, esettanulmányok ismertetése, speciális képzések összessége sokrétű tapasztalatot nyújt a vezetőknek.
6. Tehetségprogram
A megfelelő vezetői hálózat kiépítéséhez a szervezeteknek fel kell mérni a vezetői készségeket, azonosítaniuk kell az aktuális vezetők lehetséges utódait és őket a megfelelő fejlesztő programokban részesíteni.
A vezetői fejlesztést a szervezetek egyre fontosabbnak tartják; a szervezeti képzések költségének átlagosan 25 százalékát teszi ki.
Forrás: Chief Learning Officer
Lerner Nikolett, Captain Hungary Kft.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?