Egyre kevesebb a kisnyugdíjas
Csökkenőben van azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akik a továbbiakban nyugdíjminimumot kapnak. 2016-ban 262 főnek állapították ezt meg ezt az összeget, 2017-ben pedig már csak 134 olyan nyugdíjas volt, akiknek a nyugdíjminimum jár - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A tervek szerint 2020. január elsejétől emelkedik az öregségi teljes nyugdíj legkisebb havi összege, de ez már keveseket érint - tette hozzá. Szerinte a statisztikák azt mutatják, hogy a magyar nyugdíjasok nem élnek rosszul.
Évek óta 28 500 forint a minimálnyugdíj összege, a nyugdíjasszervezetek és ellenzéki politikai pártok már többször tiltakoztak ellene.
Többen vannak, akiknek az öregségi nyugdíja 350 000 forint vagy azon felüli összeg, ezt 2016-ban 842 főnek állapítottak meg, míg 2017-ben ez a szám már meghaladta az 1200 főt.
Boros Imre közgazdász a Magyar Nemzetnek korábban elmondta: az öregségi nyugdíj átlagösszege tavaly megközelítette a 130 ezer forintot. Hozzátette: tavaly a gazdasági növekedés miatt az állam 41 milliárd forintnyi nyugdíjprémiumot fizetett ki a nyugdíjasoknak és márciusban Erzsébet-utalványt is kaptak.
Az Eurostat legfrissebb kimutatása szerint az Európai Unió átlagában az idősek 14 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, ez az arány hazánkban 9,1 százalék. Ezzel magunk mögé utasítjuk Ausztriát és Németországot is.
Magyar Nemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?