Egyre több az ukrán vendégmunkás, 450 millió ment a toborzásukra
Egyre több EU-tagállam alkalmaz az unión kívülről érkezett munkásokat. Az erre vonatkozó statisztikát nemrég közölte az Eurostat. Ebből kiderül, hogy Magyarországra is egyre nagyobb számban érkeznek az ukrán vendégmunkások -írja a Privátbankár.
A privatbankar.hu cikke szerint a hivatalos kommunikáció magyar részről az, hogy neincs szükség külföldi munkavállalókra, a munkaerőpiacon ugyanis számos, elsősorban a szakmunka területén óriási hiány tapasztalható. Nemrég megjelent egy álláshirdetés is, amiben a magyar Hankook gyárba keresnek ukránul tudó magyart, miután a társaság alkalmazásában olyan sok már az ukrán vendégmunkás.
A lap idézi a korábbi számokat is, amelyek szerint a toborzó programban szerint 2016-ban 262 millió forintot költöttek el a programmal összefüggésben (ebből 82 millió fedezte az ukrán médiakampányt, 180 milliót pedig a program keretéből költöttek el különféle célokra), majd a 2017-es költségvetés zárszámadási törvényjavaslata szerint egy évvel később további 270 milliót költöttek az ukrán munkások idecsábítására. Vagyis a rendelkezésre álló 450 milliós keretet az utolsó fillérig felhasználták az ukránok foglalkoztatására.
A lap idézi a törvényjavaslatot is, amely szerint 5000 ukrán kapott munkavállalási engedélyt, 4600-an közülük már legalább egy havi munkaviszonyban állnak Magyarországon. Tavaly egyébként 7000-nél több munkavállalási engedélyt adtak ki az onnan érkezők számára.
A program keretében 5000 fő ukrán állampolgár kapott munkavállalási engedélyt és ebből 4600 fő már legalább egy hónapot meghaladó munkaviszony keretében dolgozik - olvasható a törvényjavaslatban. Tavaly egyébként 32 229 EU-n kívüli legális tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi érkezett tavaly Magyarországra. Jó részük viszont nem dolgozni, hanem tanulni, esetleg családi okokból jön. Így nagyjából harmaduk dolgozik hazai cégeknél. Viszont ez nem sok, tekintve, hogy a KSH adatai szerint 83 611 állás volt betöltetlen az idei második negyedév végén.
privatbankar.hu; fotó: pixabay

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?