Ekkortól lép életbe az érzelemfelismerő rendszerek munkahelyi használatának tilalma
Az Európai Unió mesterséges intelligenciáról (MI) szóló rendelete számos kötelezettséget ír elő a cégeknek, ezért érdemes időben megkezdeni a jogszabályi felkészülést - közölte az MTI-vel pénteken a Hegymegi-Barakonyi és Fehérváry Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda.
Az új átfogó, szektorsemleges jogszabály a mesterséges intelligencia valamennyi "életciklusára" kiterjed, az MI-rendszer fejlesztésétől kezdődően annak felhasználói használatáig. A jogszabályt májusban fogadták el, július 12-én hirdették ki és augusztus 2-án lép hatályba, azonban annak alkalmazása több lépcsőben valósul meg - írták.
Az első fontos határidő 2025. február 2., amikor az általános rendelkezések és a "tiltott MI-gyakorlatokra" vonatkozó szabályok lépnek életbe.
Ezek a kiszolgáltatott csoportokat kihasználó és a munkahelyeken, illetve az oktatási intézményekben alkalmazott érzelemfelismerő rendszerek használatának egyértelmű tilalmára vonatkoznak. Az uniós jogszabály 2027. augusztus 2-ától válik teljes mértékben alkalmazandóvá, beleértve a nagy kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó összes kötelezettséget - ismertették.
Az Európai Unió Tanácsa, a rendelet májusi elfogadása után közzétett tájékoztatása szerint az MI-rendelet csak az uniós jog hatálya alá tartozó területekre vonatkozik, a kizárólag katonai és védelmi, valamint a kutatási célokra használt rendszerek mentességet élveznek. Az MI-rendelet a tagállamok számára lehetőséget biztosít a szankciókra. A bírság maximális összege az érintett jogsértést elkövető vállalat éves globális árbevételének 7 százalékát teheti ki, 35 millió eurós felső határral - tudatta a Baker & McKenzie.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?