kapubanner for mobile

Építőiparban, vendéglátásban is helyezkednek el az ukrán menekültek közül

Az Ukrajnából érkező menekültek a hiányszakmák bármelyikében gyorsan el tudnának helyezkedni, ám ezt - főként a nők esetében - jelentősen korlátozzák szociális körülményeik - például a kisgyermekek, akiket el kellene helyezniük valahol a munkavégzés idejére.

Az orosz-ukrán háborút megelőzően nagyjából 30 ezer ukrán állampolgárnak volt Magyarországon bejelentett munkahelye. A konfliktus fellángolása óta több mint 540 ezren menekült érkezett hazánkban a keleti szomszédunktól, a többségük azonban továbbment Nyugat-Európába. Közülük körülbelül 7 ezer ember kért menedékes státuszt nálunk, többségükben pedig a rokoni kapcsolataik miatt maradtak itt. Leginkább ők azok, akik megjelenhetnek a magyar munkaerőpiacon – írja a portfolio.hu.

A hazánkban menedékes státuszt kapó ukránok alkalmazása után támogatás is jár a foglalkoztatóknak: havi 60 ezer forint. Ennek az utólag kifizetett összegnek legalább a felét a szállásukra, vagy étkeztetésükre kell fordítaniuk. Akik gyermeket is nevelnek, az ő támogatásukra gyermekenként további 12 ezer forint jár. A legfeljebb 12 hónapig járó állami támogatást a munkaadók igényelhetik. A munkáltatónak a munkavállalók mellett gondoskodniuk kell a kiskorú hozzátartozók megfelelő elszállásolásáról is.

Az érkezők jelentős része azonban nő, gyerek és idős ember. A nők foglalkoztathatóságát pedig jelentősen korlátozhatják szociális körülményeik: jellemzően férfi családtag nélkül, sokan több gyermekkel érkeztek az országba. Akik esetében mégis szóba jöhet a munkavállalás, ők nem esnek át előszűréseken, készségfelméréseken, ami megnehezítheti a munkáltatók számára a megfelelő munkakörökben történő elhelyezést – mondta a lapnak Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató Kft. ügyvezetője.

A Jobtain a háború kitörése több mint 500 ukrán menekültet állított munkába, leginkább az építőiparban, az elektronikai szektorban, a feldolgozóiparban és a vendéglátás területén. De a menekültek a szakember szerint a hiányszakmák bármelyikében gyorsan el tudnak helyezkedni.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek