Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 8 éve

Felajzott eb molesztálta a HR-es nadrágját az állásinterjún

Informális beszélgetésekben rengeteg jobbnál jobb állásinterjús sztorit hallani. Arra gondoltunk, megkérünk néhány HR-est, hogy ossza már meg élete legdurvább sztorijait. Némelyik annyira abszurd, hogy még ők is csak név nélkül vállalták a nagy nyilvánosság előtt. Jöjjön a férfi, aki jól tud robbantani, akár az asztalon lévő holmikat is és a hölgy, aki folyamatosan ugató kutyájával ment interjúra, ám az eb az interjú közben meghágta a HR-es nadrágját. Meg még sokan mások.

images

A társkereső

CV-jében hosszasan kifejtette a hölgy, hogy milyen lelki beállítottságú, milyen testi adottságai vannak, és hogy egyedülálló. Leírta, hogy szerinte az adott álláshirdetés egy jel, hiszen szakmailag is megfelel, és biztos benne, hogy ezáltal fogja élete párját is megtalálni, hiszen ez egy olyan szakterület, ahol sok férfi dolgozik. Azért jelentkezett a munkára, mert így jobban megismerhetnék egymást azzal, akit neki szánt a sors. Hozzátette, hogy amúgy, a munka önmagában is érdekelné…

Az okostojások

A munkakörtervezés szakértője: „Az álláshirdetésben leírt feladatokat nem is egy embernek kellene csinálnia” – majd sorolta, milyen tapasztalatai vannak és leírta, hogy a többi feladat miért nem fontos az adott munkakörben. Ezek után felszólította a céget, hogy tervezzék át a munkakört, mert így biztosan nem lesz jó.

„A sajtóból értesültem, hogy mostanában X szakterületen komoly problémáik adódtak. Én e terület szakértőjeként szívesen segítek megoldani ezeket a problémákat, … pozíció keretében, melyre fizetési igényem X Ft”

„Egy szoftverfejlesztő szájából hangzott el az interjún, hogy kapja magát össze a cég (ahová épp jelentkezett), mert az interjúztatási sorban és ajánlattételi folyamatban elég hátul vagyunk a sorban.”

„Megkérdeztem a jelöltet, hogy abban amit ő csinál miért érzi sikeresnek magát, milyen kompetenciák jellemzik, hogy ő szakértő a terülten. A válasz: "ezt gondolom ez alapján az interjú alapján, a HR feladata eldönteni."

„Mitől jó a kommunikációd jellegű kérdés: Ha ezután a 10 perc után nem derült ki, akkor nem is válaszolok már rá."

A szentimentális értékesítő

A motivációs levelét azzal kezdte: „Ahogy a napfényben és lágy szellőben lengedezett az irodaház előtt cégük zászlaja, eszembe jutott, hogy ilyen cégnél szívesen lennék értékesítő.”

Elhivatottság - anyukája gépét megformattálta

„Szoftveres interjún a kedvenc indokom az informatika felé történő elhivatottsághoz: édesanyja gyerekkorában bevitte a céghez, nem tudta kire bízni a gyereket. Kapott egy gépet, hogy addig játsszon rajta. De közben ő elkószált a rendszerben, nyomogatott pár gombot, amíg nem formattálta a könyvelői programot a gépen. Konkrétan letörölte, anyukáját szerencsére nem rúgták ki. De akkor ő rájött, micsoda hatalom lehet a kezében, ha ért az informatikához, úgyhogy ezt a pályát választotta.”

Munkatapasztalati leírások önéletrajzokból

„Még nem értek semmihez, de bármit megtanulok”
„Az álláshirdetést látva, nem lehet ez olyan nehéz, hogy több évnyi gyakorlat kelljen hozzá, én pedig jelesre vizsgáztam ebből, mellékelem bizonyítványomat”.
„Nem hiszem el, hogy nyelvtudás is kell ehhez a munkához, maguk magyar cég, nem? De könnyen írok levelet bármilyen nyelven, elvégre van már Google Translate”

Az állásról

„Ez az állás valójában nem érdekel, de szívesen beszélek magamról, hátha találnak nekem olyat, ami érdekel is.”
„Még nem voltam vezető, de érzem, hogy ebben vagyok jó, nagyon jól tudom hajtani az embereket, igazi vezetőtípus vagyok.”

Fizetési igények

„Nem baj, ha nem jelentenek be teljes összegre, de akkor is szeretnék x Ft-ot hazavinni minden hónapban”
„Tudom, hogy soknak tűnik erre a munkára, de én ennél kevesebből nem tudok megélni.”
„Bármilyen betanított munkát elvállalok, fizetési igényem X Ft – Y Ft-ig” – és egy top menedzseri fizetési sávot adott meg.

Felkészült az állásinterjúra?

Sokcéges irodaház recepciójára megérkezik egy úriember, köszön, elmeséli, hogy állásinterjúra jött XY-hoz.
- Melyik cég?
- Azt nem tudom, nekem csak a nevet mondták.
- Mivel foglalkozik a cég?
- Azt nem mondták.
A recepciós nem adja fel:
- Milyen állásra jelentkezett?
- Értékesítő.
- Értem. Milyen termékről van szó, mit kellene értékesítenie?
- Azt nem tudom…

A fáradt

„A jelölt a jól sikerült állásinterjú után kiment a szobából, kikísértem és elment. Később odajött hozzám a szakmai vezető, hogy olyan ismerős volt neki az illető. Végül sikerült összeraknunk, hogy korábban egy helyen dolgoztak. Így aztán az is eszébe jutott, hogy miért lett elküldve: rendszeresen elaludt az íróasztalánál és a CTRL billentyű nyomával a fején ébredt.”

Felrobbantsam?

„Különleges nyelvet tudott a jelent, így behívtuk. Kiderült, hogy egyébként robbantási szakértő. Közölte is, hogy bármit fel tud robbantani, akár az asztalon lévő bögrémet is. Nem kértem meg rá.”

Zaklatás, szex

„Hölgy jelölt, aki az interjú során eléggé kibillent a komfortzónájából, azonnal levettem, hogy a céget és kollégákat említve elborult az arca. Biztosan történt ott valami, de nem szeretett volna beszélni róla. Eléggé összezuhant és ezt követően nem is teljesített jól az interjún. Mikor végeztünk, udvariasan kiküldtem a férfi kollégáimat és beszélgettem vele még pár percet. Két perc múlva sírni kezdett, hogy zaklatták az előző munkahelyén és menekül a szituációból. Teljesen abszurd helyzet, hogy vadidegenként sikerült ilyen közel kerülni egy jelölthöz, aki meg is mert nyílni. Megnyugtattam, tanácsot adtam neki, szorongatta a kezemet olyan hálás volt. Nagyon kedves levelet kaptam tőle később, hogy sokat köszönhet nekem, hogy összeszedte magát."

„Volt, hogy én magam mentem HR-es állásinterjúra és tapasztaltam elképesztő dolgokat. Nagyon helyes volt a HR-vezető lány, jót beszélgettünk. Egyszer csak benyitott a főnöke, a tulajdonos, régimódi, vidéki típusú úriember. Ledobta a táskáját és kabátját a tárgyalóban az asztalra, ami körül ültünk. Kérte, hogy világosítsa fel, hogy ez most milyen beszélgetés és ha nem zavar, ő csatlakozna. Úgyhogy leült, köpni-nyelni nem tudtam. Beleszólt az egész beszélgetésbe és elmesélt egy sztorit, ami előző éjszaka történt a cégben. Bejött egy kolléga a barátnőjével, szexeltek az irodában, felvette a biztonsági kamera és mit csinálnék most ebben a szituációban ezzel az emberrel. Az egész szituáció borzasztó abszurd volt”

Spartacus meghágta a HR-es nadrágját

És végül jöjjön a címben ígért hosszabb történet egy tüzelő kutyáról, egy elképedt recepciósról és egy félbeszakadt interjúról. „Elhúzódó keresésről volt szó speciális jogi területre, nagyon áhítoztunk a szakmailag használható jelöltekre. Az első interjúra indultam aznap reggel. A recepciónál várakozó hölgy jelölt mellett legnagyobb meglepetésemre egy kistestű, öleb-féle kutyus tekergőzött pórázon, láthatóan nem találva helyét. Nem igazán értettem, hogyan kerülhetett be az állat, mert a földszinti portaszolgálat meglehetősen szigorúan vette a szabályokat és saját szerepkörét. Az üdvözlést követően meg is kérdeztem a hölgyet, minek köszönhető a kíséret és nem volt-e gond a portánál. Elmesélte, hogy a kutya hiperaktív, ezért felügyelet nélkül ön- és közveszélyes, ő maga nem tősgyökeres budapesti, nem sok embert ismer, és a szomszéd néni, aki napközben vigyáz Spartacusra, reggel váratlanul beteget jelentett, nem tudta hová tenni Spartacust ilyen hirtelen, ezért kényszerült magával hozni, a portánál nem állították meg, sietett, talán fel sem tűnt nekik az alacsony jószág. Sűrűn exkuzálta magát a helyzet miatt, és tanácstalanul tekintgetett ide-oda, hogy most hogyan is lesz a folytatás. Szerencsénkre a recepciós hölgyek a segítségünkre siettek és felajánlották, hogy vigyáznak Spartacusra az interjú alatt. Mivel a pozícióra nagyon kellett volna már megfelelő szakjogász, ezért ódzkodtam az interjú halogatásától, bár felsejlett előttem, hogy a leendő munkatárs a dolgos hétköznapokban vajon miként kezel egy hasonló helyzetet. Elhessegettem a gondolatot és a pillanatnyi problémát letudva bevonultunk a közeli interjúszobába. Alighogy becsukódott az ajtó az apró eb testi adottságait meghazudtoló hangerővel kezdett ugatni. Pár feszült másodperc után konstatáltuk, hogy ez nem csak egyszeri fellángolás a hűséges jószág részéről, hanem tartós kifakadás a helyzet ellen. Ebbéli felismerésünkben kirohantunk a szobából, és pont arra a jelenetre értünk oda, amint Spartacus az ijedt arcú recepciós hölgyet próbálja a póráz elengedésére bírni ide-oda rohangálva, rángatva, gabalyodva. A gazda megjelenése csak fokozta a kutyus szabadságvágyát. A hangos ugatás és a gazda erélyes szavai úgy hasítottak az „A” kategóriás irodaház puha szőnyegeken zajló életébe, mint gyereksírás az esküvői liturgia pátoszába. Ismét felmerült bennem az interjú halasztása, de ekkor az eb hirtelen elhallgatott és kezes bárány módjára letekeredett a recepciósról, már-már bocsánatkérően tekintgetve fel rá, majd leült a gazdája lábához. Ha bevisszük magunkkal ilyen nyugodt marad? - kérdeztem naivan. Nem tudom, de előfordul, hogy nagyon szófogadó. - válaszolta a jelölt, nem túl meggyőző optimizmussal. Az ekkor már jócskán sokasodó nézőközönség figyelmétől kísérve immár hárman vonultunk be az interjúszobába. Az interjú néhány perce zavartalanul zajlott, már-már megfeledkeztem a kutya jelenlétéről, amikor egyszer csak megriadva érzem, hogy valami motoszkál a lábamnál, sőt, mintha kapaszkodna fel rám. Nos, az asztal diszkrét takarásában Spartacus hátsó lábaira állva, mellső lábaival a lábszáramba kapaszkodva, félreérthetetlenül azon fáradozott, hogy vad nemi aktus tárgyává tegye a nadrágomat. Felugrottam, de nem adta fel. Agilis szatír módjára újra és újra rávetette magát a nadrágomra, és péniszét szemérmetlenül kidugva igyekezett hozzám dörgölőzni. A hölgy elsápadt, erélyes ordítás kíséretében megrántotta a pórázt, amelynek hatására az eb ismét átváltott szabadságharcos hevületre és a kintről már megismert ugatás-rohangálás kombinációval őrölte tovább lestrapált idegeinket. Ezen a ponton viszonylag hamar arra a közös elhatározásra jutottunk a jelölttel, hogy más időpontban folytatjuk az interjút. A hölgy később lemondta az interjú folytatását, nem tudtuk meg, hogy döntésében közrejátszott-e az átélt helyzet. A nap további részében egy ideig próbáltam együtt élni a nadrágom lábszár-részén fellelhető, kevéssé észrevehető, de engem mégis percről-percre idegesítő csíkocskával, amíg végül nem bírtam tovább és a mosdóban Mr. Bean-t megszégyenítő tornamutatványok közepette eltávolítottam az aktus kellemetlen nyomát. Igényességem jutalma: fél nap egy több helyen vizes, gyűrött, furcsálkodó tekinteteket vonzó nadrágban.”
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk