Félidőnél a nyári diákmunkaprogram
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHáromezer 16 és 25 év közötti diák szerezhet nyári munkatapasztalatot önkormányzatoknál és önkormányzati fenntartású intézményeknél, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében A program 210 millió forintos állami támogatással folyik, írja a szon.hu.
Nappali tagozaton tanulói, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok foglalkoztatásához igényelhettek támogatást a munkáltatók az Nemzetgazdasági Minisztérium által biztosított keretből, mondta dr. Rezsőfi István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.
A fiatal munkavállalók az adminisztrációs munkáktól kezdve a könyvtári könyvek rendezésén át a konyhai kisegítő vagy mezőgazdasági munkákig, parkgondozásig, próbálhatják ki magukat.
A diákmunka során megszerzett tapasztalatok a fiatalokat a későbbi munkavállalásban is segíthetik, így növelve elhelyezkedési esélyeiket.
A program keretében a béreket támogatják: a 100 százalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg.
szon.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?