Fizetett szabadság is jár majd a diákmunka után
Az iskolaszövetkezetekről szóló törvény módosításával megerősödik a diákok védelme, a fiatalok többletjogokat élvezve tudnak majd dolgozni, például a végzett munka arányában fizetett szabadság jár majd nekik - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) hétfőn.
Az iskolaszövetkezeti piac felét lefedő szervezet úgy tudja, hogy kedden kerül a parlament elé az a törvénytervezet, amely az iskolaszövetkezeteket a munkajogból a szövetkezeti jogba helyezi át.
A szövetkezet szerint ezzel biztosítható lesz, hogy - a munka világa uniós szabályozásában értelmezhetetlen - konstrukció a jövőben is biztosítsa a mintegy 130 ezer érintett fiatal számára a munkatapasztalat és jövedelemszerzés lehetőségét.
Kiemelték: az átalakított szabályozás szerint továbbra is alkalmazni kell a Munka törvénykönyve fiatal munkavállalókra vonatkozó összes védelmi szabályát, azaz a fiatal nem dolgozhat éjszaka, nem dolgozhat naponta nyolc óránál többet, alkalmazni kell az eltérő pihenőidőt és a munkaközi szünetet is. Kötelező marad a minimálbér, illetve a bérminimum kifizetése, valamint az összes munkavédelmi szabály betartása. A munkaügyi és munkavédelmi hatóságok továbbra ellenőrzik az iskolaszövetkezetek működését, a diákok foglalkoztatásának körülményeit - írta a Diákész.
Az új szabályozás bevezeti a diákok számára a fizetett szabadságot, garantálja azt, hogy az iskolaszövetkezetek bevételük legalább 85 százalékát a munkában résztvevő diákok számára kifizessék, továbbá a nyereségük legalább 10 százalékát a tagjaik oktatását, képzését biztosító közösségi tevékenységre kell fordítaniuk.
A szövetség rámutat: a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében 2010-től számos kormányzati intézkedés mellett az iskolaszövetkezetek tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája Magyarországon csökkent a leggyorsabban az Európai Unióban. Ezért nem lehet azt megengedni, hogy ezt a kiválóan működő, aktív foglalkoztatáspolitikai magyar modellt az Európai Unió "bürokráciája bedarálja", csak azért, mert munka világára vonatkozó szabályainak keretei között nem tudja értelmezni - hangsúlyozták.
A törvénymódosítás az Európai Unió számára is értelmezhetővé teszi, hogy az iskolaszövetkezeti tagi jogviszony nem atipikus munkaviszony, amit a munka világán belül kell eltérően szabályozni, hanem egy olyan tulajdonosi jogviszonyban történő személyes közreműködés, ahol a diákokra tekintettel a munkaviszonyban használt védelmi elemeket is alkalmazzák - áll a tájékoztatásban.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek