Főleg a kétkezi munkások számára lutri a nyugdíj
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA fizikai munkakörben dolgozó magyarok alig egynegyede tesz félre rendszeresen a nyugdíjas éveire és több mint kilencven százalékuknak nincs nyugdíjterve – derül ki az Aegon legfrissebb nyugdíjkutatásából, amelyet a civishir.hu szemlézett.
Tízből hat dolgozó számít arra, hogy valamilyen formában nyugdíjasként is dolgozik majd, mert az állami nyugdíj mértéke csökken. A fizikai dolgozók időskori megélhetésével kapcsolatban a kutatás számos kockázatot fogalmaz meg.
A 15 országban elvégzett kutatás szerint a jelenleg aktív fizikai dolgozók nyugdíjas kori anyagi biztonsága szinte minden országban kétséges, Magyarország pedig azon országok közé tartozik, ahol a dolgozók felkészültsége sem elégséges ezen a téren.
Hazánkban fizikai munkakörben dolgozók mindössze 7 százalékának van írásos nyugdíjterve és mindössze 23 százalékuk tesz félre rendszeresen nyugdíjas korára – derül ki a kutatásából. A civishir.hu hozzáteszi: érdekes adat, hogy miközben a szellemi dolgozók között sokkal többen (34%) vannak a rendszeres megtakarítók, addig kevesebben (6%) készítenek írásbeli nyugdíjtervet.
A kutatás adatai szerint a magyar fizikai dolgozók nyugdíjfelkészültsége kifejezetten rossz, a tízes skálán 4,9. A szellemi dolgozók felkészültsége ugyan valamelyest jobb, de még ez az adat (5,5) is a rossz kategóriába esik.
civishir.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?