Folytatódnak az egyeztetések az ápolási díjról
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és a többi érdekvédelmi szervezet folytatja az egyeztetéseket a kormánnyal az ápolási díj ügyében, mert szerintük csak átmeneti megoldás született és a többi 33 ezer érintettre nézve hátrányos a döntés - írja az MTI.
A MEOSZ közleményében arra reagált, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a nap folyamán bejelentette: emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj összege a jövő évtől. Novák Katalin elmondta, a szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen havi 100 ezer forintra nő január 1-jével.
A közleményben az áll: az ötszázezer, fogyatékosságban érintett embert képviselő hat országos érdekvédelmi szervezet - a MEOSZ, az Autisták Országos Szövetsége, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, valamint a Siketvakok Országos Egyesülete - üdvözli a kormány ápolási díj ügyében hozott döntését, amely a jelenlegi helyzetben nagy segítséget jelent az érintetteknek, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány "diszkriminatív módon különbséget tesz" a szeretteiket ápolók között. Hangsúlyozták: a kormány az önellátásra képtelen gyermeket nevelő családok helyzetét ugyan részben rendezte, azonban a többi ápolási díjban részesülő érintettet és családját "méltatlanul háttérbe szorította".
Idézték Kovács Ágnest, a MEOSZ elnökét, aki úgy fogalmazott: nem részmegoldásokra, hanem hosszú távú érdemi változásokra van szükség az ápolásra szoruló érintettek és a velük sorstársi közösségben élők helyzetének rendezéséhez. Az érdekvédelem ezért felkéri a kormányt, hogy a korábbi megállapodás alapján folytatódjanak a kormányzati szintű egyeztetések az ápolási díj komplex rendszerének átfogó, hosszú távú rendezéséért. Ez a döntés azt a 33 ezer embert hagyja ugyanabban a méltatlan helyzetben, aki testvérként, gyermekként vagy nevelőszülőként végzi ezt feladatot - tette hozzá. Kovács Ágnes elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Emmi a folyamatban lévő egyeztetéseket figyelmen kívül hagyva, az érdekvédelmet megkerülve nyújtotta be javaslatát a kormány elé.
Közölték továbbá: ahhoz, hogy az érdekvédelem által javasolt minimálbérhez igazítsák az ápolási díj összegét, "a jelenlegi 23,855 milliárd mellé 88,349 milliárd" forint költségvetési kiegészítés szükséges. Ideje ezt fedezni a költségvetésben az érintettek megbecsülése miatt, mert így régi adósságot törlesztene az ország - nyomatékosították.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?