Frusztráltak a dolgozók a munkahelyeken
A munkavállalók döntő többsége jónak tartja a légkört munkahelyén, és úgy gondolja, van legalább egy olyan munkatársa, aki nyitott a bizalmasabb beszélgetésekre is. A Profession.hu által végzett kutatásból az is kiderül, hogy a munkavállalók közel fele frusztrált és rosszkedvű, de ez nem befolyásolja a munkavégzését.
Bizalmaskodunk is
Tízből négy munkatárs szerint munkatársai teljesen vagy inkább nyitottak a bizalmasabb, magánéleti beszélgetésekre, és mindössze tízből egy ember az, aki egyértelműen elzárkózik az ilyenfajta kapcsolattól. A megkérdezettek 14 százaléka alkalmanként több munkatársával is szokott magánéleti témáról beszélgetni, ez elsősorban a nőkre (16 százalék) és a 18-29 éves korosztályra (23 százalék) jellemző. Természetesen vannak olyan munkavállalók is (22 százalék), akik elmondásuk szerint soha nem osztanak meg bizalmas információt munkatársaikkal, ebbe a táborba tartoznak a férfiak (30 százalék), az 50-65 éves korosztály képviselői (26 százalék), az alapfokú végzettséggel rendelkezők (27 százalék), a fizikai munkát végzők (26 százalék) és a 30 főnél kisebb cégek dolgozói (27 százalék)
Teher a bizalmas kapcsolat?
A kutatásban részt vevők többségének (65 százalék) legalább egy olyan munkatársa van, aki magánéleti kérdésekben is hozzá fordul. Ez a bizalmaskodás 68 százalékuknak egyáltalán nem, 29 százalékuknak inkább nem okoz gondot és mindössze 3 százalékuk találja tehernek, ha valamelyik munkatársa hozzá fordul magánéleti problémáival.
Gyakran megesik, hogy magánügyeinket telefonon intézzük munkahelyünkön, de ezt a megkérdezett munkavállalók 38 százaléka mindig, 44 százaléka pedig gyakran félrevonultan intézi, mindössze minden ötödik dolgozó beszél bizalmasan telefonon kollégái előtt, például az íróasztalánál ülve.
Frusztráltak vagyunk
A Profession.hu felméréséből kiderül az is, hogy magánéleti problémáinkat munkahelyünkön sem tudjuk leplezni, munkatársainkat viszont inkább látjuk frusztráltnak emiatt, mint saját magunkat. A megkérdezettek 22 százaléka szerint teljes mértékben vagy inkább jellemző saját magára, hogy magánéleti problémák miatt gondterhelten érkezik munkahelyére, ez az arány a 18-29 évesek (32 százalék), az alapfokú végzettségűek (26 százalék) és az államigazgatásban dolgozók (25 százalék) körében magasabb.
Jó hír azonban, hogy bár a megkérdezettek szerint a munkatársak közel fele (47 százalék) gyakran frusztrált és rosszkedvű magánéleti problémái miatt, ez nem befolyásolja a munkavégzését és nincs hatással a munkahelyi légkörre sem.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A bizalom hiánya ma már nemcsak hangulati kérdés, hanem a teljesítmény egyik rejtett gátja. Egy friss tanulmány megmutatja, miért látják sokszor... Teljes cikk
Három évvel a ChatGPT megjelenése után a legtöbb nagyvállalatnál elmaradt a várt termelékenységi áttörés. A vezetők tapasztalatai szerint a... Teljes cikk
A microshifting a hagyományos 9–5 munkarend radikális újragondolása: rövid, nem folyamatos munkaidő-blokkokra bontja a napot, igazodva a dolgozók... Teljes cikk
- Ilyen egy gondoskodó munkaadó: díjat nyert a HungaroControl 1 hónapja
- A munkahelyi hiányzás ára: így lehet lemaradni az előléptetésről és a magasabb fizetésről 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók harmada csak anonim módon jelentené, ha zaklatnák 2 hónapja
- Kapszulagardrób alapdarabok a munkához – kevesebb ruha, több stílus 2 hónapja
- Így növelhető a lojalitás: ünnepi rituálék az irodában 2 hónapja
- The HR profession suffers from success blindness 3 hónapja
- Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak? 3 hónapja
- Munkahelyi elköszönés: hogyan búcsúzzunk méltósággal és emlékezetesen? 3 hónapja
- A türelem pszichológiája: ezt kell megérteni és minden könnyebb lesz 4 hónapja
- A csókkamera romba döntötte az életét: reménytelenül keres állást a HR igazgató 4 hónapja
- Létminimumon a rendvédelem hátországa? Vita a RIASZ-dolgozók béréről 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?