Gyorsan be kell fizetni a nyugdíjbiztosítást az adókedvezmény miatt
Az idei évre járó maximum 130 ezer forint adókedvezmény kihasználása miatt az elmúlt hetekben 10-15 ezren köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést, az adójóváírás megszerzésének azonban feltétele, hogy az idei évre szánt díj 2016 végéig be is érkezzen a számlára - figyelmeztet az Union Biztosító az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Union Biztosító rámutatott: a nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke. Míg 2014-ben 70 ezer, tavaly már 120 ezer adókedvezményes szerződés szerepelt a biztosítók állományában, az Union szakemberei szerint 2016 végére ez a szám 200 ezer fölé emelkedhet.
Jelenleg mintegy 80 különböző nyugdíjbiztosítási konstrukció létezik a piacon, minden életbiztosítással foglalkozó biztosító palettáján van legalább 2-3 ilyen termék. Ezen a téren folyamatos a termékfejlesztés, online módon már akár minimális, 1 százalék alatti TKM (teljes költségmutató) mellett is elérhető a nyugdíjbiztosítás.
MTI
Jelenleg mintegy 80 különböző nyugdíjbiztosítási konstrukció létezik a piacon, minden életbiztosítással foglalkozó biztosító palettáján van legalább 2-3 ilyen termék. Ezen a téren folyamatos a termékfejlesztés, online módon már akár minimális, 1 százalék alatti TKM (teljes költségmutató) mellett is elérhető a nyugdíjbiztosítás.
MTI
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon