Hatalmas különbségek a jövedelmek terén
Huszonnyolcszoros az eltérés a legmagasabb és a legalacsonyabb szintű munkakörök összjövedelmeinek átlaga között, vagyis a szélső értékek tavalyhoz képest sem közeledtek – derült ki a Trenkwalder és szakmai partnere, a Simconsult szervezésében lezajlott felmérésből.

Szakterületi összehasonlításban, azonos szinteket vizsgálva az összjövedelem főként az informatikában, a műszaki és pénzügyi területeken alakul az átlag felett (mindenütt leginkább a kezdő diplomások körében). A logisztika és az adminisztráció területén, illetve a humán szakterületeken dolgozók fizetése ugyanakkor a legtöbb besorolási szinten 4-8 százalékkal marad el az átlagtól.
Akik az átlagot felül- és alulmúlják
Ágazati bontásban a járműipar (+4-6 százalék) és a gépipar (+2-3 százalék) bérezési szintje emelkedik leginkább az átlag fölé, de a tavaly az elmaradók között szereplő építő- és építőanyag-iparban kapható bérek is most 1-3 százalékkal az átlag felett vannak. Eközben a fémipar (felsőbb szintjein akár-10-12 százalék csökkenés) mellett elsősorban a közüzemi szolgáltatóknál (-6-8 százalék), illetve a kereskedelemben (-5-6 százalék) dolgozók számíthatnak az átlagosnál alacsonyabb bérekre. A kereskedelem területét említve jeleznünk kell, hogy a közelmúltban, a felmérés adatainak felvételét követően az egyik áruházlánc jelentős bérrendezési döntést hozott, ami az év vége előtt alaposan felforgathatja ennek az ágazatnak az egész bérezési struktúráját.
Hol lehet többet keresni?
Regionális összevetésben – nem meglepő módon – a fejlettebb régiókban (Budapest és Közép-Magyarország, illetve a Nyugat-Dunántúl) magasabbak a fizetések. Érdekesség ugyanakkor, hogy míg az ügyviteli és a fizikai besorolások esetében az Észak-Alföldön a legnagyobb - általában 7-9 százalék - az elmaradás, addig a magasabb szintű munkaköröknél az észak-magyarországi és az észak- alföldi régió marad el leginkább, 10-15 százalékkal is az országos átlagtól.
Ki fizet többet?
A külföldi tulajdonú vállalatok legalább 5-10 százalékkal fizetnek többet, mint a magyar tulajdonú cégek, de egyes szinteken ez a mérték a 30 százalékot is meghaladja. Ugyanakkor a fizetések nagysága az cég méretével (a létszámmal, illetve az árbevétellel) arányosan is emelkedik.
Akárcsak tavaly, idén is a legtöbb munkáltató a műszaki területen talált nehezen diplomás munkaerőt (tavaly 56, idén 64 százalékuk nyilatkozott így, ami a helyzet romlását mutatja). Ugyanakkor ez a probléma immár a területek egyre szélesebb körében jelentkezik.
Mit mutat a közeljövő? Lesz-e béremelés?
A felmérésben részt vevő cégek az idei évben 3-4 százalék körüli béremeléssel számolnak. Átlagon felüli növekedésre számíthatnak a gépiparban és a kereskedelemben dolgozók, miközben a közüzemi szolgáltatások, a vegyipar és a fémipar esetében kell elsősorban attól elmaradó bérszintváltozásra számítani.
„Az egyre súlyosbodó munkaerőhiány azonban a korábbi időszakoknál sokkal hektikusabb mozgásokat okozhat a bérszinteket illetően – magyarázza Molnár Mónika, a Trenkwalder HR Szolgáltatások üzletágának vezetője. – Egyes iparágak bizonyos régiókban az utóbbi néhány hónapban korábban elképzelhetetlennek hitt bérnövekedést kénytelenek végrehajtani, és ez a jelenség nem csak az egyedi képességekkel rendelkező felsőbb kategóriákban, hanem immár a fizikai dolgozók szintjén is mutatkozik. Az iparágak zöme júliusra, a jelenlegi felmérésünk időszakára gyakorlatilag végre szokta hajtani egész éves béremelési tervét, az idén azonban könnyen lehet, hogy ezeket a forgatókönyveket felül kell írni.” Évről évre folyamatosan javulnak a megkérdezett cégek gazdasági kilátásai is. Míg 2013-ban a válaszadók 28 százaléka számított arra, hogy jó gazdasági évnek néz elébe, idén ez az arány már elérte a 49 százalékot. Ez mindenképpen jó hír a munkavállalók számára, hiszen a cég teljesítménye jelentős részben befolyásolja a következő időszakra tervezett béremelés mértékét is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Az X generáció a titkos fegyver a munkahelyi szakadékok áthidalására? 1 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- A belső mobilitás lehet a munkaerő megtartásának záloga 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 2 hónapja
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?