kapubanner for mobile

Helyettesíthetők-e a sztrájkoló dolgozók?

A túlóratörvény elfogadását követően több szervezet kilátásba helyezte, hogy sztrájkolni fog, ezzel azonban nemcsak a kormányt helyezik nyomás alá, hanem - nem első szándékból - a munkáltatókat és HR vezetőket is, mivel dönteniük kell, hogyan helyettesítik az éppen sztrájkoló munkavállalókat. Egy bírói döntés már volt, amely szerint a munkáltató helyettesíthet sztrájkban nem részt vevő munkatársakkal a sztrájkolók munkakörében. Sőt, rendkívüli munkavégzést is el lehet rendelni. Írásunk a HR Blogon.

Mit tehet a munkáltató sztrájk idején?

A törvény előírja, hogy a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatónak és a munkavállalóknak együtt kell működniük. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy a munkavállalói követelésekre megoldást találjanak.

A jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni.
Helyettesíthetők-e a sztrájkoló dolgozók?

A sztrájk lényege, hogy a munkabeszüntetéssel vegyék rá a munkáltatót a változtatásokra, a munkavállalók érdekeinek figyelembevételére. Mit sem érne a sztrájk, ha munkáltató könnyedén tudná a munkát nem végző dolgozókat helyettesíteni.

Ugyanakkor viszonylag szűk körben van konkrét törvényi tiltás a sztrájkoló dolgozók helyettesítésére. Ezt a Munka Törvénykönyve csak a munkaerő kölcsönzés esetén tiltja egyértelműen, amikor kimondja, hogy sztrájkban résztvevő munkavállaló helyettesítésére nem lehet munkaerőt kölcsönözni.

2008. december 10-én a légi utasszállítást érintő átfogó sztrájk alkalmával a biztonsági ellenőrök közül senki nem vette fel a munkát. Így a munkáltató a sztrájk idejére toborzott új munkaerőt a biztonsági ellenőri feladatok ellátására. Az ügy végül a legfőbb bírói fórum elé került. A végső döntés kimondta, hogy mivel az utasbiztonság biztosítása alapvető szolgáltatásnak minősíthető, a kizárólag ilyenként minősülő tevékenység végzésére új munkavállalók felvétele nem eredményezte a sztrájkjog csorbítását, nem minősült a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszköznek, és nem valósított meg rendeltetésellenes joggyakorlást.

Túlórázással a túlóra törvény ellen sztrájkolókkal szemben?


Felmerül a kérdés, hogy a sztrájkban részt nem vevő dolgozóknak előírhatják-e, hogy akár túlórában lássák el azokat a feladatokat, melyeket sztrájkoló munkatársaik nem végeznek el. A legfőbb bírói fórum elé került már ilyen kérdés korábban.

A döntésben kimondták, hogy

„mivel a sztrájk a munkáltatónak veszteséget okoz, ennek csökkentése érdekében a sztrájkban részt nem vett munkavállalóit olyan feladatok ellátására utasíthatja, amelyek egyébként a sztrájkoló munkavállalók munkakörébe tartoznak. E körben akár rendkívüli munkavégzés elrendelésére is sor kerülhet.”

A teljes cikket itt

olvashatja el.

Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd

Fotó: Pixabay.com
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per

Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk

Év végi aktualitás: Ezt kell tudni a jövő évre szabályosan átvihető szabadságokról

Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk

Perelhető-e a munkáltató, ha megsérti az egyenlő díjazás elvét?

Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk