Hetvenötezer diák dolgozott idén
Nyolc és fél milliárd forint jövedelmet szereztek idén a diákok, amiért hetvenötezer fiatal tízmillió munkaórát dolgozott. Nem csupán a munkára jelentkező diákok száma nőtt meg ugrásszerűen, de a munkatípusok is szélesebb skálán mozognak- közölte a DiákÉSZ (Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége.
Call Centeres, medenceőr, bohóc - több munkatípus közül lehet választani
Dr. Fiák Istvánt, a DiákÉSZ elnökét is meglepte a nyári munkák színes palettája. Úgy látja, értékes felületet teremtettek a gyakornoki programok. Pénzt kereshettek a diákok pénztárosként, call centeres, hostess munkakörben. Volt, aki programozó-, rendezvényszervező asszisztensként próbált szerencsét. De akadt olyan is, aki medenceőrként, hajmodellként vagy éppen próbafrizura készítőként kereste meg a tanulmányai finanszírozásának ellenértékét. A nyomdai munkák, a csomagolás, borítékolás, postázás, tolmácskodás minden évben visszaköszönő feladatok. - Számomra is új volt azonban, amikor a megbízóink áramlásmérésre, vagy éppen földmérésre, laborban mintavétel vizsgálatra, menyasszonyi ruha bemutatásra kerestek megfelelő munkavállalót. Sőt, volt, akinek, nem tréfa, bohócként kellett helytállnia - fejtette ki Dr. Fiák István.
Simon Balázs, a Fürge Diák igazgatója elmondta, nem csupán a munkára jelentkező diákok száma nőtt meg ugrásszerűen, de a munkatípusok is szélesebb skálán mozognak. Az idei év sajátossága, hogy a népszerűségi listán feljebb kerültek a mezőgazdasági munkák, így végre a gyümölcsszedéshez kapcsolódó munkák is felkerültek a strandi munkák mellé. - Ez persze azt is jelenti, hogy több munkánk van, ami az őszbe is belekúszik. Jelentősen több szervezési munkát igényel, hiszen a tanévek elindulásával szűkül az elérhető diák munkavállalók köre - hívta fel a figyelmet Simon Balázs.
Marosi László, a Meló-Diák ügyvezető igazgatója kiemelte, a generációváltás okozta kihívásokra reagálva azt is feltérképezik, mivel foglalkoznak manapság szívesen a diákok. Ennek megfelelően bővült a kínálatuk. - Már ezen a nyáron is több munkafajta közül választhattak a dolgozni vágyók. Így olyan fiatalok számára is nyitva állt, s áll a legális pénzkeresés lehetősége, akik a korábbi tevékenységekbe nehezen, vagy egyáltalán nem voltak bevonhatók - közölte Marosi László.
Bor Kata, a Mind-Diák cégvezetője is az ősszel fellépő munkaerőhiányra hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, jellemzően nyáron nagyon sok a 16-18 éves korosztály, akik középfokú oktatási intézményben tanulnak. Az ő számuk ilyenkor hirtelen megemelkedik. - Partnereinknél egyre inkább tendencia azonban, hogy a pozíció betöltését 18 évhez kötik, vagyis nagy gondot jelent ennek a korosztálynak a nyári időszakban történő
foglalkoztatása - mondta Bor Kata.
Keresettek a gyakornokok
Vas Zoltán, a STUDENT igazgatója szerint sok cég keresett gyakornoki, asszisztensi pozícióba másod-, harmad éves diákokat, akikre felelősségteljes feladatokat is lehet bízni. A fiatalok egy részének tanulmányaik befejeztével teljes munkaidős szerződést kínálnak. - Az ilyen jellegű pozíciókat a diákok is kedvelik, mivel szakmai tapasztalatokra tehetnek szert. Előnnyel indulnak azon társaikkal szemben, akik nem dolgoztak a főiskolai, egyetemi tanulmányaik mellett - zárul a közlemény Vas Zoltán szavaival.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk
Korántsem csak a vakáció alatt van kiemelkedő kereslet a fiatal munkavállalók iránt. A cégek egyre korábban, már október elején megkezdik a... Teljes cikk
Az angol nyelv magas szintű ismeretéhez köti a brit kormány a legális bevándorlást. Az erről szóló törvénytervezetet kedden terjesztette az... Teljes cikk
- 10 milliárd forintos uniós program indul az alacsony végzettségű álláskeresők támogatására 2 hónapja
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 2 hónapja
- A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa 3 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 3 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 3 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 3 hónapja
- Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké 3 hónapja
- VOSZ MultiMentor: program, amely összeköti a magyar cégeket a multinacionális vállalatokkal 4 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 4 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 4 hónapja
- Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra – ennyit lehet keresni 4 hónapja


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben