Hoffmann Rózsa szerint egy jó tanár nem félhet a megmérettetéstől
Ahogy más szakmákban is van megmérettetés, az államtitkár szerint a tanároknak sem kell félniük a bizonyítástól. Mondta mindezt a mostanában vitákat kavart pedagógus minősítési rendszer kapcsán, ami miatt már a szakma sztrájkbizottságát is összehívták.
Egy jó tanár soha nem félt attól, hogy megmérjék, hiszen tudja, hogy időről időre bizonyítania kell - mondta a köznevelésért felelős államtitkár szerdán a kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatóján.
Hoffmann Rózsa Kazincbarcikán és környékén pozitív képet kapott a köznevelésben végrehajtott intézkedések eredményeiről. Kiemelte, a mindennapos testnevelést, amelyről elismeréssel szóltak a kazincbarcikai és edelényi tankerület iskoláinak igazgatói, hozzáfűzve, hogy a szülők és a gyerekek körében is népszerűek a hit- és erkölcstan órák, amelyek ennek a tanévnek az újdonságai voltak.Mint mondta, a délutánig tartó iskola is sok pozitív eredményt hozott.
Az államtitkár kitért a tanfelügyeleti és minősítési rendszerre. Úgy fogalmazott, a kazincbarcikai megbeszélésen jó példáját látta annak, hogy egy kurityáni pedagógus, intézményvezető is részt vesz az ehhez szükséges képzésen. Ezáltal tehát már ő maga is tájékoztatást tud adni a környék iskoláinak - magyarázta az államtitkár, hozzátéve, hogy az az "öngerjesztő folyamat", amelyet ennek a tanfelügyeleti és minősítési rendszernek szántak, elindult, "mert az, aki részt vesz benne, az autentikusan tudja továbbadni".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?