Hogyan kell szabályosan foglalkoztatni a diákokat?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában.
A minisztérium kiemelte: a munkaszerződésnek tartalmaznia kell a munkavállaló alapbérét, munkakörét, valamint a munkaviszony időtartamát - határozott vagy határozatlan -, valamint a munkaviszony jellegét, hogy teljes munkaidős vagy részmunkaidős a foglalkoztatás, illetve a munkavégzés helyét.
A munkaviszony létrejöttét a munkáltatónak be kell jelentenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A diákok egyszerűsített foglalkoztatás vagy alkalmi munka formájában is dolgozhatnak. Mezőgazdasági és turisztikai idénymunkánál ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 munkanapra, alkalmi munkánál legfeljebb öt egymást követő napra, egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, évente pedig legfeljebb 90 napra terjedhet ki a munkaviszony - ismertették.
Az iskolaszövetkezeti foglalkoztatásról közölték: a feleknek személyes közreműködésről szóló megállapodásokat kell kötniük, amelyekben egyebek mellett rögzítik a diák által vállalt feladatok körét és az egyes feladatokhoz kapcsolódó díj legkisebb összegét. A megállapodásra a polgári törvénykönyv megbízási szerződésekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
A munkavégzés korlátai közül kiemelték, hogy a fiatalkorúak nem végezhetnek éjszakai munkát, nem rendelhető el számukra rendkívüli munkaidő, napi munkaidejük nem haladhatja meg a 8 órát.
A diák munkavállalóknak is jár az éves rendes szabadság, a naptári évnél rövidebb foglalkoztatásnál az éves szabadság időarányos részét vehetik igénybe: ha tehát a diák 1 hónapig dolgozik, részére a 20+5 nap szabadság 1/12-ed része, vagyis 2 munkanap szabadság jár.
Hangsúlyozták, hogy az egyenlő bánásmód - az egyenlő munkáért egyenlő bér - elvének a diákoknál is érvényesülnie kell. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi, heti, napi vagy órabérben, vagy teljesítménybérben is. A munkavállalónak azonban mindenképp meg kell kapnia a minimálbért, ami 8 órás foglalkoztatásnál bruttó 127 500 forint - közölte a minisztérium.
Fotó: Müisz
MTI

A diákmunkásnak is jár a szabadság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?