Hová tűnnek a közmunkások?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA közmunkások mindössze 12,4 százaléka tudott elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon tavaly. Ez nem jelent változást a korábbi évekhez képest. Sokan bent ragadnak a rendszerben, 38 százalék pedig eltűnik, írja az Mfor.
A közfoglalkoztatottak döntő része, körülbelül a fele nem tud kilépni a rendszerből, melynek eredeti célja pedig az lenne, hogy a tartósan munkanélkülieket visszavezesse a nyílt munkaerőpiacra. Ez a célkitűzés, a Belügyminisztérium adatai szerinti 12,4 százalékkal, akik el tudnak helyezkedni, még nem igazán valósult meg.
A közmunkából kilépők közel 50 százaléka a kilépést követő 180. napon ismét közfoglalkoztatotti jogviszonyban dolgozik a minisztérium kimutatása szerint. Mindez azt jelenti a tavalyi év egészét tekintve, hogy a közmunkát végzők átlagos éves létszáma 208 127 fő volt, melyből 104 063-an a program végeztével sem tudtak maguknak munkát találni az elsődleges piacon.
Körülbelül 80 ezren pedig vagy újra munkanélküliek lesznek, a munkaerőpiac fekete vagy szürke zónájában kezdenek dolgozni, külföldre mennek vagy egyszerűen kilépnek a munkaerőpiacról.
Mfor.hu

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc