HR-outsource kompromisszumok nélkül

Az idei évnyitás még a szokásosnál is nehezebb volt, mert a jövedelem- és járulékigazolások kiadása, a cafeteria nyilatkozatok kitöltése mellett még rengeteg jogszabályváltozás is nehezítette a HR- és bérszámfejtési szakértők életét.

Mindenki csak kapkodta a fejét, hogyan kellene a folyamatokat és a szoftverek paramétereit gyorsan az új jogszabályokhoz igazítani. Ilyen helyzetben is számos előnnyel jár, ha a bér- és HR-adminisztráció egy profi szolgáltatóhoz van kiszervezve.

Laczkó Erzsébet, a NEXON outsource-szolgáltatások operatív igazgatója, ahol 500 cég számfejtését végzik. Négy fontos előnyre hívja fel a figyelmet, amitől profi lesz az outsourcing-szolgáltatás.



Saját szoftver és tanácsadói támogatás

A gyakori törvényi változások természetesen a mi munkánkat is nagyon megnehezítik. A NEXON-nál viszont előnyben vagyunk, hiszen a szolgáltatásunkhoz a saját fejlesztésű szoftvereinket használjuk. Így a programmódosításokat első kézből kapjuk meg, mindig a legfrissebb verzióval dolgozunk az aktuális jogszabályoknak megfelelően.

Szorosan együttműködünk a Termék- és Ügyféltámogatáson dolgozó kollégákkal, közösen értelmezzük a rendeleteket. Ennek köszönhetően ügyfeleinknek részletes tájékoztatókat küldünk. Idén év elején még emellett is nagyon sok szakmai egyeztetést igényeltek partnereink, igyekeztünk elmagyarázni a módosításokat, a szükséges teendőket.

Biztonságos kommunikációs portál

Outsourcing szolgáltatásunk alapvető eszköze a NEXONline kommunikációs portál. Ez a korszerű, áttekinthető és adatbiztonsági szempontból is optimalizált felület az írásos kommunikáció elsődleges csatornája a NEXON és a megbízó ügyintézői között. Lehetővé teszi, hogy gyors, pontos és transzparens szolgáltatást nyújtsunk ügyfeleinknek.
Itt történik a havi számfejtési ciklusok információinak begyűjtése, egyeztetése, a számfejtési eredmények közlése, egyedi ügyek indítása és követése is. A NEXONline portálon követhetik megbízóink, hogy pontosan mit végzünk, milyen határidővel és természetesen milyen minőségben.

Önkiszolgáló rendszer és elektronikus aláírás

A NEXON_PORT dolgozói önkiszolgáló rendszer előnyeit outsource-ügyfeleinknek sem kell nélkülözniük, amit a NEXON üzemeltetésében, SaaS szolgáltatás keretében tudnak használni. A járványhelyzet felgyorsította a digitalizációt, olyan partnereink is bevezették a NEXON_PORT-ot, sőt még annak mobilalkalmazását is, akik eddig halogatták a döntést. A tavalyi év folyamán gyakorlatilag valamennyi outsource ügyfelünk áttért az elektronikus munkabérjegyzékre, már nem borítékolunk és postázunk, hanem az önkiszolgáló felületükre töltjük fel a digitális munkabér-jegyzéket.

Az idei évváltás áttörést hozott az elektronikus aláírás terén is: januárban több mint harmincötezer M30 és járulékigazolást tudtunk a papír alapú átadás helyett elektronikusan a PORT felületén publikálni digitális aláírással ellátva. Mondanom sem kell, hogy ez mennyivel gyorsabb, egyszerűbb és papírkímélő megoldás.

Profi csapat a szolgáltatás hátterében

A NEXON minőségi outsourcing szolgáltatását egy profi csapat együttes munkája teszi lehetővé. Ügyintézőink mintegy 500, a legkülönbözőbb iparági szegmenshez tartozó vállalat számfejtésén edződnek. Olyan eset, ami nálunk nem fordult már elő, nem is létezik.
Szolgáltatásunk hátterében pedig szakértő fejlesztői és informatikus gárda dolgozik azon, hogy rendszereink hibamentesen működjenek.

Bátran állíthatom, hogy a vállalatok túlnyomó többsége nem rendelkezik ilyen tudással, tapasztalattal és háttérrel, ami a HR-adminisztrációjukat támogatná. Megjegyzem, nem is feladatuk, hiszen ők más iparágra specializálódtak. Egyet tudok tanácsolni: csak profi szolgáltatóra bízzák ezt a feladatot!

nexon.hu



Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en

Február 5-én rendezték meg a Talent Bridge powered by Fürge Diák országos HR-esetmegoldó verseny döntőjét – de a kezdeményezés jelentősége... Teljes cikk

Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók

A magyar munkaerőpiac tartós kihívásokkal küzd: egyre nehezebb a stabil, megbízható munkaerő biztosítása. Az ipari termeléstől az élelmiszeriparon... Teljes cikk

Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában

A fluktuáció a szervezeti egészség egyik fontos mutatója: bizonyos mértékig még hasznos is lehet, hiszen hozzájárul az állomány megújulásához.... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek