kapubanner for mobile

Idén kevesebb a halálos munkahelyi baleset

Az idén az év első kilenc hónapjában 95 halálos munkahelyi baleset történt, míg tavaly ugyanennyi idő alatt 117.

"Évek óta a legtöbb halálos baleset az építőiparban fordul elő, a halállal végződő balesetek 30-36 százaléka kerül ki ebből az ágazatból " - mondta el Barna László, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség munkabiztonsági elnökhelyettese.

Az elnökhelyettes hozzátette: idén kis mértékben bár, de javulni látszik a helyzet, hiszen míg 2004 első háromnegyed évében 42 halálos baleset történt az építőiparban, addig idén októberig összesen 28 baleset végződött halállal.

A halál oka: nincs védőkorlát, védőeszköz

Az okok között legtöbbször a védőkorlátok hiánya illetve az egyéni védőeszközök biztosításának elmaradása szerepel. Gondot jelentenek továbbá a villamosberendezések, és a vezetékek balesetveszélyes állapota, illetve elhelyezése.

"A felügyelőség kiemelten kezeli az építőipari ágazatot. Az építő tevékenység ellenőrzését ez év júliusától november végéig a munkabiztonsági felügyelői állomány 80 százaléka e területen végez átfogó vizsgálatokat" - tájékoztatott Barna László.

Minden 150. munkahelyi baleset halálos

Hazánk egyébként nemzetközi szinten elég rossz arányt produkál a munkahelyi halálos balesetek tekintetében. Míg például Dániában 670 munkahelyi balesetből 1 halálos, addig Magyarországon minden 150. baleset esetében életét veszti a munkavállaló. Az építőiparban minden 33. munkahelyi baleset végződik halállal.

Különösen veszélyes ágazat az építőipar mellett a mező- és erdőgazdaság. Bár a mezőgazdaságban történt munkahelyi balesetek száma 2005-ben 10 százalékkal csökkent, mégis októberig már 11-en haltak meg munka közben az ágazat dolgozói közül. Tavaly ugyanebben az időszakban 12 halálos baleset történt, a legtöbb tragédia fakitermelés során következett be - mondta Barna László.

Közel 17 ezer baleset történt októberig

Tavaly összesen 16 117 baleset történt az első háromnegyedévben, idén októberig 16 913 bejelentés érkezett. A három napon túli gyógyulással járó munkahelyi balesetek számát tekintve az élelmiszeripari ágazat van az első helyen: a területen 1304 ilyen típusú baleset történt kilenc hónap alatt. "Halálos baleset nem volt, ezek inkább kisebb balesetek, úgymint megbotlás, elcsúszás" - jegyezte meg Barna László.

A három napon túli gyógyulással járó balesetek előfordulásának gyakoriságában az élelmiszeripart a szállítmányozás és az egészségügy követi, és csak ezen területek után következik az építőipar és a mezőgazdaság.

600 millió forint bírságot szabtak ki idén

2005-ben eddig mintegy 600 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki az illetékes hatóságok és 20 munkáltató ellen indult büntetőjogi eljárás. "Ők a dolgozó halálával közvetlenül kapcsolatba hozhatók. Amikor egyértelmű a munkáltató felelőssége, ráadásul az is kiderül, hogy a költségek csökkentése miatt maradt el a baleset megelőzésére szolgáló előírások betartása, kiemelt szankciókat alkalmazunk. Ha szükséges, leállítjuk az építkezést, ha pedig súlyosan veszélyesek a körülmények, a munkáltató több millió forintos bírságra is számíthat" - tájékoztatott az elnökhelyettes.

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség egyébként jövőre az építőipar mellett a veszélyes technikát alkalmazó cégeket is kiemelten ellenőrzi.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek