Így telik az Apollo Tyres HR igazgatójának egy napja
Nemzetközi projekteken dolgozik, videokonferenciát tart és sok egyéb mellett ő irányítja a HR csapatot. Tarnai Tamás 2016 óta dolgozik az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyárának Emberi Erőforrás és Társasági Támogatások igazgatójaként, és fontos feladatának érzi, hogy munkájával motiválni tudja kollégáit. Ahhoz azonban, hogy mindenre legyen energiája, elengedhetetlennek tartja a nyugodt reggeli készülődést, a rendszeres sportolást és a családjával töltött minőségi időt.
Nagyon fontos szertartás nálunk, hogy a feleségemet és a gyermekemet 7 órakor kávéval és "tejecskével" keltem. Nem szeretek rohanva reggelizni, erre mindig szánok időt. A kávét és a tejet megmelegítem, közben fekete és gyümölcsös teákat készítek ki-ki ízlésének megfelelően. Ezt követően irány a fürdőszoba, míg én készülődöm, a feleségem vasal és elkészíti a reggelit. 7:20-kor közösen asztalhoz ülünk, 8:00-kor pedig indulás. A szertartás, miszerint Lívia lányom, Szabolcs fiam és a feleségem az ablakból integet, semmiképpen nem maradhat el.
Gyöngyösről indulok dolgozni, és körülbelül 15 perc alatt beérek. Azzal kezdek, hogy üdvözlöm a kollégákat: igyekszem mindenkivel kezet fogni, mindenkinek köszönni, és mondani egy-egy jó szót. Ezután jöhetnek az e-mailek. Számos rendszeres megbeszélésünk van, a legfontosabb a napi 10:00-kor kezdődő termelésirányítási megbeszélés. Keddenként menedzsment meeting van, szerdánként pedig regionális HR vezetői videokonferencia, valamint heti HR megbeszélés.
A legfontosabb hogy a termelési tervszámokat a fokozatos felfutásban hozni tudjuk. 2017. május 8-tól bevezettük a kétműszakos termelési rendet, ez nagy feladatokat ró ránk. Mindennek „klappolnia” kell, és nagyon fontos hozzá a jó szervezés is. Ahhoz, hogy a munka jól működjön, sokat kell kommunikálnom a kollégáimmal, a gyárigazgatóval és a különböző területeken dolgozó igazgatókkal.

Jelenleg a legnagyobb projekt, amin dolgozunk, az a HR szabályozási rendszer elkészítése, ez most a legfontosabb. Ennek az a lényege, hogy el kell készítenünk és jóváhagyatnunk az összes olyan szabályzatot, ami befolyásolja az életünket és szabályozza a működésünket. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel nagyon jó projektcsapattal dolgozom a témán, így körülbelül fél, maximum egy órát szánok erre a napomból.
A sok egyéb teendő mellett a HR csapat irányítása is napi szintű feladatom. A rendszeres heti HR megbeszélésen végigmegyünk a legfontosabb feladatokon, információt cserélünk, de a HR vezetőkkel és a közvetlenül nekem jelentőkkel is folyamatos kapcsolatban vagyok. A sürgős, vagy azonnal elhárítandó kérdésekben egyből próbálunk intézkedni.
Nemzetközi vállalattá olyan sajátosságok teszik az Apollót, mint például a kommunikáció, a regionális és globális elvárások megjelenése. Persze ettől függetlenül számos lokális tulajdonság is jelen van a mindennapi életünkben. Sok telefonkonferencia van például, ami elég nehéz műfaj, hiszen a vonal szakadozik, nem minden érthető tisztán, ráadásul általában ezeken nagyon sok a résztvevő. Ezek miatt jobban szeretem a személyes megbeszéléseket, de természetesen a távoli helyekkel való kommunikációban a telefon elengedhetetlen és hatékony eszköz. Általában inkább az európai irányítással kell kommunikálnunk, ami Amszterdammal és Londonnal például könnyen kezelhető. Az indiai plusz három és fél óra sem áthidalhatatlan, nem olyan, mintha például az USA-ban vagy Japánban lenne a másik fél.
Egy általános napon 17:30 és 18:00 között tudok elindulni haza. Örülök, ha nem nekem kell bevásárolni, és ilyenkor már nem szoktam sportolni sem, a reggeli edzés bőven elég. Este otthon már nem szoktam dolgozni, a gyerekek fürdetése és altatása után 21:00 és 22:00 között igyekszem ágyba kerülni.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A HR-washing alapvető dilemmája egyszerűnek tűnik, mégis kényelmetlen kérdést vet fel: sikeresnek nevezhető-e az a hazai emberi... Teljes cikk
Milyen trendek határozzák meg a HR digitalizációját? Mi a szerepe a HR-nek a mesterséges intelligencia (AI) vállalati kultúrába építésében és hol... Teljes cikk
Egy friss nemzetközi HR-felmérés szerint 2026-ban nem új problémák, hanem a megoldások hiánya jelenti a legnagyobb kockázatot a szervezetek számára.... Teljes cikk
- Vezetői vakfolt: ez a láthatatlan hiba szívja el a csapatok energiáját 2 hete
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 2 hete
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 3 hete
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 4 hete
- Miért nem beszélünk róla? A klimax néma terhe a női vezetőknél 1 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 1 hónapja
- A hó, mint tükör 1 hónapja
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 1 hónapja
- Sikervakságban szenved a HR szakma 2 hónapja
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 2 hónapja
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben