Megjelent: 3 éve

Tarnai Tamás, az Apollo Tyres Gyöngyöshalászon épülő gyárának HR igazgatója

Tarnai Tamás földrajz, történelem, geológia szakon végzett, karrierjét kutatógeológusként kezdte. A MOL-nál került először HR területre. Mielőtt 2016 őszén az Apollohoz igazolt, öt évig a Magyar Suzuki Zrt. HR igazgatója volt. A HR területén az édesapja a példaképe, aki a GE és a Knorr-Bremse HR-vezetőjeként dolgozott. A kollégák motiválásának feladata áll hozzá a legközelebb.

Tarnai Tamás földrajz, történelem, geológia szakon végzett a Szegedi Tudományegyetemen 1996-ban. Karrierjét nyersanyagkutatásban és bányászatban kezdte, bánya- majd kutatógeológusként. Dolgozott Zobák-aknán, Komlón feketekőszén bányában, majd Recsken színes és nemesfémkutatásban. 1999-ben csatlakozott a MOL-hoz, ahol a Kutatás Termelés Divízió Bányamérési szervezeti egységben a mélyfúrások telepítéséért felelős csoportot vezette. 2002-ben választották be a MOL vezetőképző tehetségprogramjába, amelyet sikerrel végzett el. Ezt követően került HR szakterületre, és a kutatás-termelési üzletág hazai és nemzetközi HR tevékenységét irányította.

2009-ben a TROST Auto Service Technik Kft.-hez csatlakozott, ahol a HR tevékenység alapoktól történő felépítése és egy létszámcsökkentési projekt zökkenőmentes lebonyolítása volt a feladata. 2011-től ez év őszéig a Magyar Suzuki Zrt. HR és Társasági Támogatások igazgatójaként tevékenykedett. Tarnai Tamás 2016. október 1-től tölti be a Gyöngyöshalászon épülő Apollo-gyár Emberi Erőforrás-igazgatói pozíciót.

Példaképe édesapja, Tarnai Dezső, aki korábban a GE és a Knorr-Bremse HR-vezetőjeként tevékenykedett. Tőle tanulta meg, hogy először az alapoknak kell rendben lenniük, s csak ezután kezdjen bármilyen látványos projektbe; továbbá, hogy a megfelelő létszámot mindig biztosítania kell megbízója számára. Tamás felnéz édesapjára bölcsessége és a megfontoltsága, valamint szakmai és emberi korrektsége miatt is.

A HR különböző területei közül Tamáshoz a kollégák motiválása áll a legközelebb. Arra kíváncsi, hogyan hozhatja ki a lehető legmagasabb teljesítményt a munkatársakból úgy, hogy közben elkötelezettségük és motivációjuk is változatlan marad. Szintén foglalkoztatja a képzési terület, elsősorban a vezetőfejlesztés.

Munkatársaiban nagyra értékeli, ha odaadással végzik munkájukat, nagy a teherbírásuk, segítő szándékkal és pozitívan állnak kollégáikhoz. Nehezen tolerálja azonban, ha valaki képtelen a felelősségvállalásra, illetve ha a csapat többi tagjával szemben negatív vagy rossz hangulatot teremt. Tarnai Tamás szilárdan hisz abban, hogy minden csapat egyben a tükre saját vezetőjének: ha a vezető nem látja el feladatát, akkor a csapat sem lesz működőképes. A jó vezető szerinte lelkes és motiváló, nehéz helyzetekben bátor, munkájában és döntéseiben pedig következetes. Emellett fontosnak tartja, hogy a jó vezető törődjön csapatával, és karizmatikus személyiség legyen.

Tamás, aki négy gyermek édesapja, nem híve az otthoni munkának, úgy gondolja: szabadideje a családját illeti. Bár telefonon mindig elérhető, úgy véli: a szabadidő minőségi eltöltése elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember a munkáját hosszú távon is odaadással és lelkesen végezze. Az angol mellett - melyet munkanyelvként használ - franciául és oroszul is társalgási szinten beszél. Hobbija a vitorlázás, és örömmel vesz rész civil közösségi kezdeményezésekben: ő a Magyar Barlangi Mentőszolgálat elnöke, és a Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány létrehozója.

Villám kérdések-válaszok

Pszichológiai teszt vagy személyes elbeszélgetés?
Mindkettő, de a legjobb, ha kiegészítik egymást ezek az eszközök a kiválasztásban és a fejlesztésben. Mindamellett a teszteket csak nagyon óvatosan és körültekintően, az adott teszt módszertanát alaposan ismerve szabad alkalmazni a következtetések levonására.

HR BP vagy sem?
Egyértelműen a HR BP modell a jövő. Igazán színvonalas HR szolgáltatást meggyőződésem szerint csakis így lehet az üzlet számára biztosítani.

Belső vagy külső  tréning?
Mindkettőnek megvan a maga helye és szerepe, nem tenném le egyik mellett sem a voksom. Teljesen helyzetfüggő, melyik forma a célravezetőbb.

Motiválás jó fizetéssel vagy fejlődési és előrelépési lehetőséggel?
Az adott munkaerőpiac viszonyaihoz igazított versenyképes jövedelem alapvető a motiváció megteremtésében és fenntartásában, de ha képzésekkel és előre tervezett karrier utakkal segítjük a munkatársainkat, úgy a motiváció fokozható. Ha ez felelős és inspiráló vezetéssel is párosul, akkor nem lehet kétségünk afelől, hogy lelkes és elkötelezett munkavállalói magatartás alakul ki.

Személyes meeting vagy konferenciabeszélgetés?
A személyest preferálom, de egy globális vállalatban, mint amilyen a miénk is, igazán hasznos, ha komolyabb ügyeket, amelyekben a távoli országokban lévő telephelyeink is érintettek, konferenciabeszélgetésben tudunk megbeszélni.

Irodai munka ülve vagy állva?
Elsősorban ülve, de sok felpattanással és mozgással, amikor kollégákkal szeretnénk egyeztetni.

Kiszervezés vagy házon belüli megoldás?
A házon belüli megoldások híve vagyok. Személyes tapasztalatom, hogy a kiszervezett munka mindig drágább és kevésbé hatékony, illetve a kontroll miatt plusz erőforrásra keletkezik igény a szervezeten belül. Igaz, hogy a létszámriportokban jól néz ki, ha kevesebb a létszám, ezt elismerem. Természetesen nagyon speciális területek vagy ritkán igénybevett szolgáltatások esetén van helye a kiszervezett szolgáltatásnak.

Belső toborzás vagy külső toborzás?
A vegyes rendszert szeretem. A toborzás nagyon változó kapacitást igényel, így érdemes a belső toborzási kompetenciák felépítése mellett külsős kapacitásokat készenlétben tartani és szükség szerint mozgósítani.

Csapatmunka vagy egyéni teljesítmény?
A csapatmunka elengedhetetlen egy jól működő szervezet életében. A jó csapatmunka a leghatékonyabb munkavégzést jelenti, de akkor igazán, ha kialakulnak a speciális szerepek is. Mi több, az igazi csapatmunkához komoly egyéni teljesítmények szükségesek.

Főzés vagy étterem?
Egyértelműen az étterem. Nem szeretek főzni, annál jobban szeretek viszont finom ételeket és ínyencségeket megkóstolni, kipróbálni.

Konditerem vagy kerti munka?
Ha a testmozgásról van szó, akkor egy harmadik megoldás: az otthoni szobai sporteszközök, illetve a természetben való túrázás. Ám a kertet az egész család szintjén imádjuk, még ha segítséget igénybe véve kertészkedünk is.

Könyv vagy e-book?
Személyesen jobban szeretem a megfogható, lapozható könyveket. A munkaanyagokra is szeretek kézzel jegyzetelni. Furcsa talán, hogy ezt mondom, de hatékonyabb könyvvel, kinyomtatott szövegekkel dolgozni, azokban lapozgatni, mint e-bookkal. Ettől függetlenül a jövő az e-booké, s csak remélni merem, hogy azért hosszan megmarad a nyomtatott könyv is az életünkben.
  • 2019.12.18CAFETERIA 2020. Előadók: Fata László, cafeteria szakértő, Cafeteria Trend Kopányiné Mészáros Edda, tájékoztatási kiemelt szakreferens, NAV Nádudvari Éva, senior szolgáltatás manager, NEXON Marusinecz Tamás, vezérigazgató, Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. Részletek Jegyek
  • 2020.01.18 ICF akkreditált Jungiánus coach féléves továbbképzés Magyarországon először a nemzetközileg sikeres Jungian Coaching School továbbképzése, ami ICF krediteket ad, 2020 januártól júiusig, havonta egy hétvégén. Részletek Jegyek
  • 2020.01.22Változásmenedzsment képzés Cél a szervezet változáskezelési képességének fejlesztése. A változási folyamat és a változás összetevőinek a megértése. Az egyének változáskezelési képességének fejlesztése konkrét gyakorlatokon keresztül. A változási programok kritikus sikertényezőinek megismerése. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk