Ilyen a diákmunka a mogyoródi Aquarénában
Csúszdaparkban dolgozni óriási bulinak tűnhet egy fiatal számára, bár a munka nagy felelősséggel jár. A mogyoródi Aquaréna rendkívül népszerű nyári munka helyszín a diákok körében, akik évről évre visszajárnak a parkba dolgozni. Interjú Bán Tamás marketingvezetővel.
Bán Tamás:
Az Aquaréna Kft 2009 óta foglalkoztat diákokat a szezonális nyitva tartása alatt. Az első években csak a könnyebbnek tűnő munkaköröket látták el diákok (csúszdafelügyelő, recepciós, ruhatáros), ám a kedvező tapasztalatok alapján, illetve a megváltozott törvényi elvárások miatt, melyek vizsgakötelessé tették a csúszdafelügyelő munkakört, évek alatt szinte a teljes személyzetet diákokkal szervezzük. Jelenleg a pénztárainkban és pénzügyi back officeban, uszodamesterként is egyetemisták segítik munkánkat. Ezzel együtt a korábbi munkakörök is megmaradtak, sőt, alvállalkozóink a vendéglátás területén is igénybe veszi a diákokat.
Bán TamásMilyen létszám, vannak-e visszatérők a diákok között?
Szezonális munkákra a nyár folyamán „csúcsidőben” naponta akár 80 fő is dolgozik egyszerre a csúszdaparkban, a teljes igényelt létszám ennek a duplája. A diákok szeretik a helyszínt és szeretik a park feladatait, szerencsére ezért magas a visszatérési ráta. Adott bázisévből, akár 60-70 százalékuk is jelentkezik a következő szezonra. Háromévente jelentkezik az a helyzet, hogy „csak” 20-30 százalékuk tér vissza, lemorzsolódásuk oka, hogy befejezik tanulmányaikat és kilépnek a munkaerőpiacra.
Mi a tapasztalat a diákok munkavégzésével kapcsolatban?
Már a kiválasztásnál definiáljuk igényeinket: pénzügyi vonalra pénzügyi szakról, recepciósnak több nyelvet beszélőket veszünk fel. A srácok szeretik helyszínt és a hangulatot, sokszor gondoljuk, hogy ez az egyik legjobb munkahely diákoknak.
Átlagosan hány napot dogozik egy diák Önöknél?
A szezon jellemzően 90-100 napból áll, törekszünk arra, hogy a diákok lehetőség szerint minél nagyobb számú munkanapot vállaljanak. Ezzel a bérük is kedvezőbben alakul és nekünk is egyszerűsíti a mindennapokat. Természetesen vannak, akik a fesztiválszezonra eltűnnek, vagy a szezon elején megkeresett pénzből nyaralni mennek augusztusban, de szerencsére 15-20 nap azért általános egy hónapban.
Milyen előnyöket nyújt az Önök számára az iskolaszövetkezetek szolgáltatása?
Mivel az év kétharmadán az Aquaréna zárva tart, így az állandó munkaerő minimalizálva van. A mi szezonunk egyenlő az iskolaszünettel, tehát előny a nagyobb merítés, előny a rugalmasság. Az elmúlt években a teljes munkaerőigény akár négyszerese is jelentkezett hozzánk. De ne legyek álszent, természetesen pénzügyi előnyökkel is jár.
Az iskolaszövetkezet gyakorlatilag az összes szervezési funkciót ellátja. Március körül indítja a toborzást, kritériumaink alapján szelektál, májusban az igényelt létszámmal elvégezteti a szükséges vizsgákat (csúszdakezelői) majd betanítást követően a szezonban a napi létszámot biztosítja (lemondások- és szabadságok követése). Szükséges, ritka esetekben akár a dolgozóval szembeni követeléseinket is segítik.
Van-e valamilyen emlékezetes, izgalmas története az elmúlt évekből a diákokkal kapcsolatban?
Egy-egy szezonban a diákjaink úgy élnek, mint egy reality-showban. A közel 100 napos együttélés természetesen hoz vicces helyzeteket, de szívesebben emlékezünk olyan történetekre, amikor egy pár nálunk ismerkedett meg dolgozóként, majd később boldog családot alapítottak.
Hallottak arról, hogy 2014-ban a frissen végzett fiatalok október 31-ig diákként foglalkoztathatók?
Nem, egyenlőre nem. Miért, igen?
Igen. Élnének Önök ezzel a lehetőséggel?
Lenne előnye a mi szempontunkból, hiszen korábbi, évek óta visszajáró dolgozóink még egy szezont vihetnének.
Több új idén végző jelentkezőjük van, mint korábban?
Nem jellemző, inkább az első- és másodéves diákok jönnek „újként” főleg az alapján, hogy hallják az itteni jó légkört és kedvet kapnak az itteni teljesítéshez.
Az Önök tapasztalata szerint miért vállalnak a diákok Önöknél munkát? Rá vannak szorulva? Társaság? Buli?
Igen, vannak jelentkezőink, akik a munkájuk által megkeresett jövedelemmel kényszerűen hozzájárulnak a családi költségvetéshez. Természetesen vannak, akik a „feeling” miatt jönnek. Azért az vonzó, hogy strandos, fiatalos környezetben lehetnek és habitusuk szerint ismerkedhetnek. Régóta hisszük, hogy az egyik legkedveltebb munkahelyek egyike lehet az Aquaréna.
Mi az, amit Önök fontosnak tartanak?
A diákok jellemzően az első munkaélményt nálunk szerzik. Napi munkájuk a felszínen látványos, kényelmes és irigylésre méltó. Fürdőruhában, napbarnítottan egy jó hangulatú közegben vannak. Viszont nagy a felelősségük, szeretnénk erre nevelni is őket. Fel kell hívjuk a figyelmüket, hogy a munkaerőpiacra lépve a teljesítés már nehezebb feladat.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nem a személyiségünk, és nem is önmagában a telefon a hibás. Egy friss magyar kutatás szerint a gyenge önkontroll és a kimaradástól való félelem... Teljes cikk
A sikeresen lezárult felkészítő szakaszt követően folytatódik a Kortárs segítők program, amelyben diák mentortársak erősítik a szakképzésben a... Teljes cikk
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 2 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 3 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 3 hónapja
- Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké 5 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 5 hónapja
- HR tehetségek 2025: Krigel Tamás 5 hónapja
- A vezetés nem jutalom, hanem szakma: a mikromenedzsment nem HIBA, hanem HIÁNY 6 hónapja
- Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra – ennyit lehet keresni 6 hónapja
- Próbaidő: munkavállaló hosszabbítaná, munkáltató elengedné? 6 hónapja
- Szezonális munka, vagy hosszútávú karrier? Képes egy diák egész évben dolgozni? 7 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?