Ismét lehet pályázni munkásszállók kialakítására, 5 milliárd a keret
November elejétől ötödik alkalommal lehet pályázni a munkásszállások kialakítására meghirdetett központi munkaerőpiaci program forrásaira - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A munkásszállások építése segíti a munkavállalók mobilitását, ezáltal hozzájárul a magyar vállalkozások erősítéséhez, segíti a foglalkoztatás bővülését és a magyar gazdasági növekedést. A program első négy kiírásában 39 önkormányzat és gazdasági társaság alakíthatott ki mintegy 5 ezer munkásszállási férőhelyet, összesen 12,4 milliárd forint támogatással.
Az újabb etapban helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások és gazdasági társaságok november 2-től 2021. március végéig nyújthatnak be támogatási igényt az illetékes fővárosi, megyei kormányhivatalokhoz. Támogatás a legalább 80, de legfeljebb 200 férőhelyes munkásszállás építéséhez vagy felújításához kérhető.
A támogatás segítségével legfeljebb 200 férőhelyes munkásszállás hozható létre, és módosulnak a támogatás igénybevételével létesíthető munkásszállás minimális felszereltségére, szolgáltatásaira vonatkozóan meghatározott előírások is, ami komfortosabb szálláshelyek megvalósítását teszi lehetővé.
A helyi önkormányzatok, helyi önkormányzati társulások és az ezek 100 százalékos tulajdonában álló gazdasági társaságok a helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatásként, 80 százalékos támogatásintenzitás mellett, míg a magántulajdonú gazdasági társaságok regionális beruházási támogatásként juthatnak forráshoz a programban.
A gazdasági társaságok ennek megfelelően az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl régiókban 50-70 százalékos, a Közép-Dunántúl régióban 35-55 százalékos, a Nyugat-Dunántúl régióban 25-45 százalékos intenzitású támogatásban részesülhetnek.
A támogatás - az uniós szabályokkal összhangban - Budapesten nem, Pest megyében pedig csak korlátozottan érhető el. Az építési költségekhez vissza nem térítendő támogatás, a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök beszerzéséhez pedig visszatérítendő támogatás nyújtható.
A program 2017 és 2019 között lezajlott első három kiírása során 20 önkormányzat és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság összesen mintegy 6,7 milliárd forint összegű támogatásban részesült, ami közel 2600 munkásszállási férőhely kialakítását tette lehetővé.
Az idén májusban lezárult negyedik kiírás során a támogatás igénybevételére jogosultak körét kiterjesztették a magántulajdonú gazdasági társaságokra.
Az intézkedésnek köszönhetően a pályázók a rendelkezésre állt pénzügyi keretet mintegy hatszorosan meghaladó összegű támogatást igényeltek. A negyedik kiírás eredményeképpen 19 pályázó részesült összesen mintegy 5,7 milliárd forint összegű támogatásban, amelynek segítségével további 2400 új férőhely kialakítására nyílik lehetőség - olvasható a tárca közleményében.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatás, bérek, munkabiztonság – aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség 3 hete
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 4 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 2 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 2 hónapja
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 2 hónapja
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 2 hónapja
- Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?