kapubanner for mobile

Ismét megugrott a munkanélküli segélyt kérők száma az USA-ban

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten, először jegyeztek fel emelkedést öt héten belül.

A munkaügyi minisztérium legfrissebb közölése szerint az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma 4 ezerrel, 353 ezerre emelkedett az augusztus 21-én zárult héten a szezonálisan kiigazított adatok szerint. Elemzők 350 ezres értékre számítottak.

A segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátlag 366 ezer 500-ra mérséklődött a múlt héten, ami tavaly március 14. óta a legalacsonyabb szint.

Az augusztus 14-ével végződött héten a tartósan munkanélküli segélyt kérők száma 3 ezerrel, 2 millió 862 ezerre, szintén tavaly március 14. óta legalacsonyabbra csökkent. Elemzők azonban ennél is jobb adatra, 2 millió 790 ezerre számítottak.

Valamivel több mint 12 millióan részesültek valamilyen típusú munkanélküliségi támogatásban az augusztus 7-ével zárult héten, mintegy 182 ezerrel többen, mint egy héttel korábban.

Júliusban 943 ezerrel emelkedett a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta pedig 5,4 százalékra csökkent a júniusi 5,9 százalékról.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek