Jelentős béremelést akarnak a vasutasok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNovember végén kezdődnek a tárgyalások a vasúttársaság és a szakszervezetek között. A szakszervezeti elnök szerint nemcsak a béremeléssel, hanem a munkakörülmények javításával lehetne megállítani az elvándorlást - írja az atv.hu.
November 30-tól kezdődnek a vasúttársaságnál a szakszervezetekkel folytatott bértárgyalások, amelyeken foglalkoztatáspolitikai intézkedésekről is egyeztetnek majd - közölte a MÁV Zrt. „Ezt a béremelést már hamarabb meg kellett volna kezdeni, annak érdekében, hogy a munkavállalók ne menjenek külföldre. Azt gondolom, hogy a béremelés egy jó, de elkésett irány” - mondta Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke az ATV Start műsorában.
Szerinte a vasúti munkahelyek megőrzése érdekében 2018-ig a kormány ajánlatán túl további 30 százalékos béremelésre van szükség. Úgy gondolja, hogy az egész bértáblát felfelé kell tolni.
Az elnök véleménye szerint a vasút szeretete tartja a vasútnál az embereket, már csak ezért is megérdemlik, hogy a szolgáltatáshoz megfelelő bért kapjanak.
Meleg János azt is elmondta, hogy nem csak a bérfejlesztés tartaná itthon a vasutasokat, a körülményeken is változtatni kellene.
„Ma két véglet van: fejlődés egyrészről, a másik oldal pedig, amikor olyan körülmények vannak, hogy a patkányok is megjelennek” - folytatta az elnök.
A MÁV-nál tárgyalnak a bérfejlesztésről, a kormány részéről pedig a pénzt kell biztosítani. „Úgy nem megy, hogy van egy bérmegállapodás és a tulajdonos azt mondja, hogy tessék kigazdálkodni, erre ma már nincs lehetősége a vasútnak” - jegyezte meg az elnök. Meleg elmondta, hogy a héten lesz egy újabb érdekegyeztető fórum, ami az állami vállalatoknál lévő szakszervezetek és a kormány között indul el.
Úgy gondolja, hogy a tulajdonos felelőssége, hogy belássa, meg kell állítani az elvándorlást a vasúttól, és ehhez megfelelő jövedelmet kell biztosítani. Hozzátette: már nem csak a fiatalok, de a középkorosztály is elvándorol.
atv.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?