Jó munkahelyen hatékonyabb a munka
A cégeknek is megérné óvni a dolgozók egészségét, a munkáltatók mégsem áldoznak erre eleget. Pedig éppen a munkaadók érdeke lenne, hogy a munkavállalók a lehető legkevesebb időre essenek ki a munkából betegségük miatt. A jelenlegi helyzeten egy uniós kampány is próbál változtatni.
A magyar nők sem állnak jobban: 58 betegség nélkül eltöltött évükkel hátulról a második helyen végeztek az európai ranglistán. A kiadványt egyébként a nyáron Brüsszelben megrendezett Munkahelyi Egészségfejlesztés címet viselő konferencia háttéranyagaként prezentálták, külön kiemelve, hogy a tagállamok közti különbségek csökkentése, a lakosok egészségi állapotának javítása az európai gazdaság versenyképességének záloga. Így a munkáltatónak éppúgy felelőssége, sőt érdeke, hogy alkalmazottai minél ritkábban betegedjenek meg.
Megtérülő befektetés
Az EU kimutatásai alapján jelenleg 1,2 milliárd euró veszteséget okoz évente a hiányzások finanszírozása a közösségben. A dolgozók egészségére költött 1 euró ezzel szemben 2-3-szoros megtérülést is hozhat: a távollétek csökkentésével nő a termelékenység, mérséklődnek a táppénzkiadások és a kieső munkaerő helyettesítésével járó egyéb ráfordítások. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) adatai szerint csak Magyarországon évi 400-500 milliárd forintot lehetne ilyen módon megspórolni.
Amennyiben egy cég a munkavállalók egészségi állapotára felelősen odafigyel, komoly megtakarításokat érhet el. Kapás Zsolt, az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület elnöke egy olyan vállalat példáját hozza fel, ahol különösen sok volt a mozgásszervi megbetegedés, s emiatt az alkalmazottaknak rendszeresen kezelésre kellett járniuk.
A céget mintegy 60 millió forintnyi, a távollétekkel kapcsolatosan fellépő költség terhelte évente. Miután e pénz alig egytizedéért felállítottak a vállalatnál egy rendelőt, szakorvossal, s így a kezelések időigényét optimalizálták, a kiesett munkaidőt lényegesen sikerült lefaragni; a ráfordítás néhány hónap alatt megtérült.
Az EU kutatja a megoldási lehetőségeket
A költségcsökkentés és az egészségfejlesztés összehangolására az Európai Bizottság még nem találta meg az általános receptet, de 2005 óta legalább már kutatja a legígéretesebb megoldásokat. Hasonló céllal mutatták be a konferencián a Move Europe néven futó kampányt, amelynek keretében most 26 európai országból keresik a legjobb példákat a munkahelyi egészségfejlesztésre.
Magyarországon főként mentalitásváltást, értékképzést szeretnénk kezdeményezni, nálunk ugyanis még nem divat a munkavállalókkal való törődés - véli Gábor Edina, az OEFI igazgatója, a Move Europe Magyarországi kampányának koordinátora. Ő úgy látja, a munkahelyi egészségfejlesztésből itthon még hiányzik a rendszerszemlélet.
A vállalatok 80 százaléka már tesz valamit
Egyesek a dohányzás ellen lépnek fel, mások szűréseket vagy családi napot rendeznek, többen osztanak fitneszbelépőket, sőt néhány cég még rekreációs szakembert is alkalmaz, de szinte sehol sem hatja át ez a gondolat az egész szervezetet.
Főként a multinacionális és kormányzati cégek mozgósíthatók könnyen; a nagyvállalatok 80 százaléka már ma is tesz valamit a dolgozók egészségéért. Ugyanakkor nemzetközi jelenség, hogy a kis- és középes vállalkozások viszonylag passzívak, s információhiánnyal is küzdenek e téren. Ez nálunk sincs másként, holott az 50 fősnél kisebb cégeknél 1,5 millióan dolgoznak. A kkv-knál gyakran még a munkavédelmi szabályok betartása is kérdéses - fűzi mindehhez Kapás Zsolt.
Apró trükkök
Egyébiránt a munkahelyi produktivitás apró trükkökkel és extrém kényelmi szolgáltatásokkal is javítható. Az angolszász világban például már számos céget megihletett a mediterrán szieszta - igaz, szigorúan tudományos alapon. A munkahelyi szundikálás divatja a New York-i Cornell Universityről indult, ahol néhány kutató önfeláldozó kísérletezéssel kimutatta: félórás szundikálás után órákig produktívabb az ember, így összességében megéri hagyni ledőlni a dolgozókat.
Hasonló alapvetésre építve januárban megnyílt New York első fizetős alvószalonja is, a Yelo. A környékbeli menedzserek pillanatok alatt megtöltötték az előjegyzési naptárat, hogy 12-24 dollárt fizessenek 20-40 perc szunyókálásért az ebédszünetükben - illatanyagokkal dúsított levegőben, saját hálófülkében és kasmírtakaró alatt. Az időtényező nagyon fontos: 40 percnél többet nem ajánlott hunyni, ez után ugyanis már sokkal nehezebb az ébredés, a nap hátralévő része inkább szenvedés lesz.
A szintén amerikai MetroNaps nevű cég más úton indult el; futurisztikus húsevő gömbre emlékeztető, félhomályt és csendet biztosító, adott esetben az iroda közepére elhelyezendő alvókabinjaikat cégeknek próbálják értékesíteni. A termékre az Egyesült Államok után immár Ausztráliában és Nagy-Britanniában is van rá igény, s a Procter & Gamble német központja révén nemrégiben a kontinentális Európából is befutott az első megrendelés.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk
A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?