kapubanner for mobile

Jobbik: béremelkedésre, a kisvállalkozások támogatására van szükség

Az Európai Unió (EU) szociális pillérének erősítését, azon belül is a bérunió megteremtését, a kis- és középvállalkozások eddiginél erőteljesebb támogatását, valamint a korrupció visszaszorítását magában foglaló uniós gazdasági, társadalmi fordulatot szorgalmaz a Jobbik.

Sajtótájékoztatóján Balczó Zoltán, a Jobbik európai parlamenti (EP-) képviselője arról beszélt: a reményt mindehhez az adja, hogy mandátuma utolsó ülésnapján az EP elfogadta az európai munkaügyi hatóság létrehozásáról szóló rendeletet és az átlátható, kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelvet.

Hangsúlyozta, nem engedhető meg, hogy a piaci verseny aláássa a munkavállalók jogait, ezért a magyar kormánynak is át kell majd tekintenie a túlóratörvényt.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek