kapubanner for mobile

Jövő áprilistól szak- és felnőttképzésben is igényelhető diákhitel

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető diákhitel - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A teljes összeget minimum egy, maximum tíz év alatt kell visszafizetni. Érvényesíthető lesz a családi kedvezmény is, a harmadik gyermek megszületése után például az édesanya által felvett teljes hitelösszeget elengedik.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, valamint Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta: a felnőttképzés és a szakképzés megújításának újabb lépéseként a kormány a két évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközi szinten is elismert magyar diákhitelezés kibővítéséről döntött.

Az intézkedés célja a megújult szakképzés még versenyképesebbé tétele, illetve a felnőttképzésekben résztvevők számának növelése.

Az új képzési hiteleket a felsőoktatási diákhitelekhez hasonlóan hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhetik a 18 és 55 év közöttiek. A Diákhitel Központ új termékei az iskolarendszerű szakképzésben több mint ötvenezer, a felnőttképzésben pedig akár százezer, összesen tehát 150 ezer felnőtt számára jelentenek majd segítséget - tudatta a tárca.

Mint írták, a költségvetési kamattámogatásnak köszönhetően a szabad felhasználású képzési hitel a felsőoktatási Diákhitellel azonos - jelenleg 1,99 százalékos - kamatozású, míg a kizárólag képzési díjakra fordítható kötött felhasználású hitel kamatmentes lesz. A szabad felhasználású hitel havonta legfeljebb 150 ezer forint lehet, hasonlóan a felsőoktatásban elérhető szabad felhasználású hallgatói hitelhez.

A kötött felhasználású hitel mértéke az iskolarendszerben folytatott szakképzés esetén a képzés díjához igazodik, a szakképesítésre vagy részszakmára felkészítő felnőttképzéseknél pedig maximum 500 ezer forint lehet.

A tárca tájékoztatása szerint a törlesztést a képzések elvégzését követő negyedik hónapban kell megkezdeni, a teljes összeget minimum egy, maximum tíz év alatt kell visszafizetni.

A képzési hiteleknél is érvényesíthető lesz a családi kedvezmény: a Diákhitel Központ a második gyermek megszületése esetén az édesanya felvett képzési hitelének felét, míg a harmadik gyermek megszületése után a teljes hitelösszeget elengedi - közölte a minisztérium.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek