Jövőre 40 milliárd forinttal marad több a vállalkozásoknál
Két és fél százalékponttal csökkennek a vállalkozásokat érintő közterhek, amennyiben az Országgyűlés megszavazza Varga Mihály kedden benyújtott törvényjavaslatát. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: beváltotta a reményeket a tavaly aláírt novemberi hatéves bérmegállapodás, ezért indítványa értelmében jövő januártól 2 helyett 2,5 százalékponttal lesznek kisebbek a munkáltatói adók - írja az MTI.
A megállapodás értelmében 2018. január 1-jével húsz százalékra csökkenne a szociális hozzájárulási adó mértéke. Miután a versenyszféra átlagos bruttó bérnövekedése az idei év első kilenc hónapjában számítások szerint eléri a 11 százalékot, újabb fél százalékpontos enyhítés léphet életbe 2018 elején - szögezte le a miniszter. Megjegyezte, hogy csak ez a fél százalékpont több mint negyven milliárd forintot hagy a munkaadóknál.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte azt is, hogy a szociális hozzájárulási adó mellett az egészségügyi hozzájárulás 22 százalékos mértékű kulcsa szintén csökken 19,5 százalékra. Így például az úgynevezett egyéb jövedelmük után a magánszemélyeknek is kevesebb közterhet kell fizetniük jövőre.
Varga Mihály kiemelte, hogy hazánk már most az élen jár az EU-ban többek között a feketegazdaság elleni küzdelemben, illetve a személyi jövedelemadó mértékében, amely a második legalacsonyabb Európában. Hat év múlva pedig az adóék-versenyben is jelentős javulással az unió élmezőnyébe kerülünk, hiszen addigra több mint a felére, 15,5 százalékponttal csökkenhet a munkáltatói adó - hangsúlyozta a tárcavezető.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 1 hónapja
- Családpolitikai célú juttatások a GDP %-ában - grafikon 1 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 1 hónapja
- Elektronikus aláírás cégeknek: a beszkennelt aláírás és dokumentumkezelés csapdái 1 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?