Júliustól több a szakmunkásbér 50 év felett

A szakképzettség alapján járó, a minimálbérnél 5-10 százalékkal magasabb garantált bérminimumot júliustól kell alkalmazni, az viszont eddig nem volt egyértelmű, hogy az 50 év feletti dolgozókra mikortól érvényesül ez a szabály. A Magyar Közlönyben tévesen jelent meg a jogszabályszöveg, amelyet a foglalkoztatási tárca kérésére nemrégiben javítottak ki.A 2006-os évre vonatkozó minimálbért, illetve az újonnan bevezetett garantált bérminimumot a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szabályozza. Tekintettel arra, hogy a jogszabály értelmezésével több munkáltatónak problémája volt, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium jogi főosztálya tájékoztatót tett közzé az egységes jogalkalmazás érdekében.A garantált bérminimum a legalább középfokú iskolai végzettséget és/vagy szakképesítést igénylő munkakörökben foglalkoztatott munkavállalókat illeti meg. (Egyaránt vonatkozik ez a gimnáziumot, szakközépiskolát, szakiskolát vagy szakmunkásképzőt végzettekre, és azokra a munkavállalókra is, akik nem iskolai rendszerű képzésben szereztek valamilyen OKJ-s szakképesítést). A munkavállaló által betöltött munkakört, a munkakörhöz tartozó feladatokat, a betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget jogszabály, ennek hiányában a munkáltató határozza meg. Ezért ha jogszabály másként nem rendelkezik, a munkáltató dönti el, hogy melyik munkakör igényel legalább középfokú végzettséget, illetve szakképzettséget. A garantált bérminimum megállapításának feltétele, hogy a munkavállaló igazolható módon rendelkezzen azzal a végzettséggel, illetve szakképesítéssel, amelyet a jogszabály vagy a munkáltató megkíván, valamint a munkakör ellátásához szükséges legyen az adott végzettség. Ebből következően nem kell garantált bérminimumot fizetni annak a dolgozónak, aki rendelkezik ugyan szakképesítéssel, a munkaköréhez azonban ezt nem kell használnia (például lakatos, de segédmunkásként dolgozik egy építkezésen).A gyakorlati idő hossza a garantált bérminimum mértékét befolyásolja. Azok a munkavállalók, akik nem rendelkeznek 2 év gyakorlati idővel, a minimálbér 105 százalékára, azaz 65 625 forintra, míg a legalább 2 éves gyakorlati időt igazoló dolgozók a minimálbér 110 százalékára, azaz 68 750 forintra jogosultak július 1-jétől.A végzettséget iskolai végbizonyítvánnyal vagy oklevéllel, a gyakorlati időt pedig munkaszerződéssel, működési bizonyítvánnyal (esetleg munkakönyvvel), vagy más hitelt érdemlő módon lehet igazolni. Ez utóbbit a jogszabály nem részletezi, így a felekre bízza, hogy mit fogadnak el igazolásként. Egyes ágazatokban a garantált bérminimum - gyakorlatilag az évközbeni fizetésemelés - biztosítása komoly problémát jelenthet, így valószínűsíthető, hogy a munkáltatók élni fognak azzal a lehetőséggel, amit a Munka Törvénykönyve a 144. § (6) bekezdésében kibúvóként biztosít. Eszerint a munkáltatói érdekképviselet és a szakszervezet által kötött kollektív szerződés a garantált bérminimum mértékétől eltérhet, mégpedig lefelé is. A törvényszöveg szerint ugyanis a kollektív szerződésben megállapított garantált bérminimum a minimálbérnél alacsonyabb nem lehet.A garantált bérminimumra vontakozó valamennyi szabályt alkalmazni kell  a közszférában foglalkoztatott közalkalmazottakra és közszolgálati jogviszonyban álló dolgozókra is.50 év feletti munkavállalókAz 50 év feletti munkavállalók - tekintet nélkül arra, hogy rendelkeznek-e gyakorlati idővel vagy sem - a magasabb, 68 750 forintos bérminimumra jogosultak. Náluk sem lehet azonban figyelmen kívül hagyni a munkakör betöltéséhez megkívánt végzettséget, illetve szakképesítést. Gyakorlati időt azonban igazolniuk nem kell. A tájékoztató kiadásával egyértelművé vált a jogszabály időbeli alkalmazhatósága is. A rendelet 4. §-át, azaz a garantált bérminimumra vonatkozó valamennyi szabályt - köztük az 50. életévüket betöltött munkavállalók garantált bérminimumára vonatkozó rendelkezéseket is - 2006. július 1-től kell alkalmazni. Ha a dolgozó július 1-jén, vagy azt megelőzően betölti az 50. életévét és a jogszabály által megkívánt középiskolai végzettséggel, illetve szakképzettséggel rendelkeznik, s ez munkaköre ellátásához is szükséges, július 1-től garantáltan legalább 68 750 forintot kell, hogy keressen. Akik 2006. július 1-jét követően töltik be 50. életévüket, az életkor elérését követő naptól lesznek jogosultak a garantált bérminimumra.(A helyesbített jogszabályszöveg a Magyar Közlöny 2006. február 7-én megjelent 13. számának 986. oldalán olvasható.)[origo]
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Forradalmi kísérlet Európában: alapjövedelmet kap 2000 dolgozó – állami szinten

Írország világszinten is egyedülálló lépésre szánta el magát: állandó alapjövedelem-programot indít művészek számára. A heti 325 eurós... Teljes cikk

Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában

Bár az uniós bértranszparencia-szabályozás több részlete még kidolgozás alatt áll, a vállalatok nem halogathatják tovább az arra való... Teljes cikk

A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben?

2025 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 756 400, a nettó átlagkereset 525 900 forint volt. A bruttó... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek