Jutalom vagy felmondás - Önnek hogyan ér véget az év?
Van néhány tipikus év végi munkaügyi feladat. Ki kell számolni mennyi szabadsága maradt a munkavállalóknak, lehet prémiumot osztani, át kell gondolni a cafeteriát és sokan ilyenkor mondanak fel.
Számos munkáltatónál – különösen, ahol nem kötöttek kollektív szerződést – általában az első számú vezető által jegyzett belső szabályzatban biztosítanak bizonyos, az alkalmazottakat a munkaviszonyuk alapján megillető juttatásokat. Ennek tipikus esete a cafeteriaszabályzat, de akár a premizálás feltételei is meghatározhatók az említett dokumentumban. Így például az említett cafeteria- vagy prémiumszabályzat alapján a jogosult munkavállalók az elfogadásukra tekintet nélkül követelhetik a munkaadó vállalt kötelezettségteljesítését, a jóléti juttatások kifizetését. Érthetőbben fogalmazva: nem kell minden munkavállalónak személyesen átadni, kipostázni vagy e-mailen megküldeni a szabályzatot.
Fontos, hogy a szabadságok kiadásáról se feledkezzünk meg!
A munkáltató által tett kötelezettségvállalás (például év végi jutalom kifizetésének vállalása) eleve nem feltétlenül címzett jognyilatkozat, a gyakorlatban tipikus, hogy azt valamely munkáltatói szabályzat rendezi. Ezért az ilyen kötelezettséget vállaló munkaadó nem hivatkozhat jognyilatkozata hatálytalanságára azon az alapon, hogy a jogosulttal való közlés nem, vagy nem szabályszerűen történt.
Nincs akadálya annak, hogy a fél, leginkább a munkáltató, a kötelezettségvállalását eleve valamely feltételhez (például prémium kifizetésének feltétele az esedékességkor is a munkaviszony fennállása) kösse, illetve meghatározott időtartamra korlátozza (például a cafeteria fizetésének egy naptári évre való kikötése). Ez utóbbi a munkáltató szemszögéből nézve előnyösebb, ha szabályzatában határozott időre, például egy naptári évre vállal kötelezettséget, így például a béren kívüli juttatások biztosítására is. Ekkor legkésőbb a naptári év elteltével a jogszerző feltételek szerint el kell számolni a munkavállalókkal.
Ha viszont a munkáltatói szabályzatot határozatlan időre bocsátják ki, az abban foglalt munkavállalót érintő jogosultságok az érintettek terhére csak akkor módosíthatók vagy mondhatók fel azonnali hatállyal, amennyiben a foglalkoztató körülményeiben a szabályzat közlését követően olyan lényeges változás következett be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy aránytalan sérelemmel járna [Mt. 16. § (2) bekezdés]. Azaz, a munkáltató pusztán egy „vállrándítással” nem vonhatja vissza például a béren kívüli juttatásokat tartalmazó szabályzatát, nem csökkentheti az abban foglalt juttatásokat. A megfelelő indokolás hiánya természetesen akkor jelentene tényleges nehézséget a munkáltatónak, ha a munkavállalói képviseletében valaki firtatni kezdené: mi is az oka soványodó vagy éppen megszüntetett cafeteriarendszernek, ki nem fizetett prémiumoknak.
(A munkáltatói szabályzat legfrissebb munkatörvényi változatát a következő linken tekintheti meg a HR Portalon.)
Ha év végén telne le a próbaidő
Nem szükségszerűen az esztendő utolsó hónapjában jelentkező feladat, de ha a munkavállalót az ősz kezdetén szerződtették, és például karácsony és szilveszter között telik le próbaideje, mindez okozhat problémát, ha végül is úgy határoznak, nem akarják vele fenntartani a munkaviszonyt. A próbaidő alatt bármelyik fél, így a munkaadó is azonnali hatályú felmondással, indokolás nélkül szüntetheti meg a munkaviszonyt.
A 2014-es év lezárásához kapcsolódó teendők között ügyelni kell, hogy az említett esetben a „távozásra ítélt” kolléga az azonnali hatályú felmondást még próbaideje alatt kézhez kapja. Mert ha például már év végi szabadságát töltené, nem elég az azonnali hatályú felmondást a próbaidő leteltéig postára adni, a munkaviszony jogszerű megszüntetéséhez az is szükséges, hogy e küldeményt – az Mt. szövegével élve, egyoldalú munkáltatói jognyilatkozatot – a munkavállalóval közöljék. Azaz postai kézbesítés esetén átvegye azt a postástól, vagy felvegye a postahivatalban. Amint a vonatkozó ítélkezési gyakorlat egyértelműsíti: ha a munkáltató a próbaidő kikötésével kezdődött munkaviszony egyoldalú megszüntetésére irányuló nyilatkozatát csak a próbaidő lejártát követően közli a munkavállalóval, e nyilatkozat jogellenes (BH1999. 526.).
Ezen túlmenően ügyeljünk arra, hogy a próbaidőre nem a határidők számítására vonatkozó törvényi szabályok irányadók. Ha például október 1-jén lépett munkába – háromhavi próbaidő mellett – a munkavállaló próbaidejének utolsó napja nem január 1-je, hanem december 31-e lesz. Mivel ugyanis a próbaidő időtartam, így nem alkalmazható a hónapokban megállapított határidő lejártára vonatkozó szabály, miszerint ez az a nap, amely számánál fogva a kezdő napnak megfelel.
Ennek apropóján jegyezzük meg, ha a munkáltatójukkal kapcsolatos ügyben valamely határidő utolsó napja 2015. január 1-je lenne, a határidő az általános munkarend (hétfőtől péntekig) szerinti következő munkanap végén jár le, figyelemmel arra, hogy az utolsó nap az általános munkarend szerint munkaszüneti nap. Azaz, ekkor a határidő utolsó napja január 2-a, péntek lesz.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?