kapubanner for mobile

A Raiffeisen Bank élére kerül a Budapest Bank távozó elnök-vezérigazgatója

Zolnai György, a Budapest Bank távozó elnök-vezérigazgatója lesz a Raiffeisen Bank Zrt. új vezérigazgatója - közölte a Raiffeisen Bank International szerdán az MTI-vel.

images

A Raiffeisen tájékoztatás szerint az új vezérigazgató kinevezésének véglegesítéséhez a felügyelőbizottság, és a magyarországi felügyeleti szervek jóváhagyása is szükséges.

A bank közölte azt is, hogy Heinz Wiedner, a Raiffeisen Bank Zrt. jelenlegi vezérigazgatója 2017. május 1-el távozik.

Zolnai György elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a Budapest Bank éléről, vezetői feladatait március 31-ig látja el, utódjának keresése folyamatban van - közölte a Budapest Bank szerdán az MTI-vel.

A Budapest Bank tájékoztatása szerint a vezérigazgató személyes karriercéljait követve távozik a banktól, utódlásáról a közeljövőben születik döntés.

Mint írták, vezetése alatt a Budapest Bank megerősítette pozícióját a nagybanki élmezőnyben. Zolnai György 2011 júliusa óta áll a bankcsoport élén, 2015 és 2016 során sikeresen vezette át a bankot a tulajdonosváltás folyamatán.

A tulajdonos képviseletében Bártfai-Mager Andrea kormánybiztos a közleményben elmondta: a bank az állami tulajdonlás elmúlt másfél éve alatt sikeres volt. Teljesítménye 2016-ban kiváló, és a 2017-es üzleti terv is jó alapot ad a további növekedéshez.

A Budapest Bank az egyik legelső hazai kereskedelmi bankként 1987-ben jött létre, országos hálózata csaknem száz bankfiókot foglal magában, a nyolc hazai nagybank egyike.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk